Szórakozás koronavírus

Meztelenre vetkőzött, tusfürdőt ivott a koronavírusos beteg

A katari nő napokig furcsán viselkedett.

Egy rokona vitte kórházba azt a 30 év körüli katari nőt, aki rendkívül fura tüneteket produkált. Az esetről a Mirror számol be a British Medical Journal Case Reports friss tanulmánya alapján.

A katari nőnek pozitív covid-tesztje után négy napon át nagyon fura tünetei voltak:

  • megpróbálta kimosni a ruháit a WC-ben,
  • egyszer csak minden ok nélkül levetkőzött,
  • nem találta el családtagjai nevét,
  • olyan emberekhez beszélt, akik nem voltak jelen (tehát feltehetően hallucinált).

Rokona akkor bizonyosodott be, hogy a beteg kórház ápolásra szorul, amikor a nő megivott egy deci tusfürdőt.

A dohai orvosok szerint a páciens rendkívül zavart volt, úgy tűnt, mintha szer hatása alatt állna. Azt állította, hogy „szellemi erővel” rendelkezik, amit Istentől kapott, és átadhat másoknak. A tusfürdő elfogyasztását azzal indokolta, hogy jó illata volt.

A nő végül öt napot töltött kórházban. Megállapították, hogy tüdőgyulladása van – bár tünetek szintjén ez csak enyhe köhögésként jelentkezett –, emellett a leletei szerint nagyon erős gyulladás volt a szervezetében.

Az agyában nem mutattak ki elváltozást. Ennek ellenére kórházi tartózkodása során mániás és a delíriumos állapot is jelentkezett nála.

Mivel semmilyen tudatmódosító szert nem fogyasztott, és sem nála, sem családjában nem diagnosztizáltak korábban mentális betegséget, az orvosok arra jutottak, hogy a Covid miatt kialakult gyulladás vezethetett a tudatzavaros állapotokhoz, amelyek a leletek javulásával meg is szűntek.

A delíriumos állapot egyáltalán nem ritka a koronavírusos betegeknél, de az orvosok azt mondták, ilyen fiatal páciensekre eddig nem volt jellemző.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik