Belföld

Bajnai: Nyilvánvalóan egy titkosszolgálati jellegű megfigyelési akció zajlott

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Az utóbbi napokban számos cikkben foglalkozott a kormánymédia Bajnai Gordonnal a cikkekben csak „Városháza-gate”-nek hívott ügyben, a volt miniszterelnök pedig csütörtök este Facebook-posztban reagált az ügyre.

Kapcsolódó
Gansperger Gyula egy furcsa felvételen vádolja Karácsonyékat, a főpolgármester feljelentést tesz
Orbán egykori privatizációs főembere jutalékrendszerrel vádolja a városháza egyes vezetőit.

Bajnai a bejegyzésben úgy fogalmazott, „nyilvánvalóan titkosszolgálati eszközök és módszerek segítségével” kerültek elő az eddig közzétett „karaktergyilkos-dokumentumok”.

A volt miniszterelnök közölte: Gansperger Gyulával először, mint az első Orbán-kormány állami vagyonkezelésért felelős vezetőjével találkozott 1998-ban, amikor a Richter, OTP, MOL tőzsdei kibocsátásainak tanácsadója volt. Később 2003 és 2005 között együtt dolgoztunk a Wallis csoportnál. A Wallistól való 2005-ös távozása után kapcsolatuk „szórványos volt”.

Mint írta: ezen a nyáron Gansperger kereste meg azzal, hogy a vállalkozása leggazdagabb magyarországi befektető család által irányított cégcsoporttal működik együtt ipari infrastruktúra és ingatlanfejlesztési projektekben, és jelezte, hogy a cégcsoport egyik fő tulajdonosa szeretne bemutatkozni neki személyesen és kérte, hogy vegyen részt egy rövid találkozón. A meghívást elfogadta. Vélhetőlen ezen a találkozón készült a kormányközeli médiumokban publikált fotó. Bajnai szerint egyébként „egy gondosan előkészített titkosszolgálati jellegű megfigyelési akció, tudatos provokáció zajlott”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik