Belföld

Terrorcselekmény előkészületével vádolják V. Kendét, azt állítja, nem tette volna meg

M1 hiradó
M1 hiradó

Terrorcselekmény előkészülete miatt emelt vádat a Fővárosi Nyomozó Ügyészség azzal a 22 éves kecskeméti származású fiatallal szemben, aki Európa lakosságának megfélemlítését célzó terrorcselekmény elkövetésére készült Magyarország területén.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a vádlott elismerte, hogy ilyen tartalmakról csetelt, és az a vallomásának a lényege, hogy ezt nem gondolta komolyan, és nem is tette volna meg a dolgokat.

V. Kende a kecskeméti Piarista Gimnáziumban érettségizett, később pedig egy budapesti főiskolán tanult. A vádirat szerint tavaly júniusban vette fel az az iszlám vallást egy budapesti mecsetben. Idén tavaszra pedig már az iszlám radikális, dzsihádista irányzatának követője és az Iszlám Állam terrorszervezet támogatója lett.

Később esküvel hűséget is fogadott az Iszlám Állam terrorszervezetnek úgy, hogy saját maga elkészítette a terrorszervezet zászlaját, amit az otthona szobájának falára tűzött, majd elmondta a kifejezetten ebből a célból beszerzett angol nyelvű eskü-szöveget.

A vád szerint merénylet végrehajtását tervezte a fiú, és ehhez a lehetséges célpontokat, valamint az elkövetés módját kereste. A főügyészség tájékoztatása szerint ennek során tudatosan kereste és töltötte le az iszlamista terrorizmussal kapcsolatos tartalmakat.

Kapcsolódó
Piarista diák volt a magyar iszlamista
A letartóztatott fiatalember muszlim nevet vett fel. Tagadja, hogy terrorakciókra készült. Családja kiáll mellette.  

Március és május között pedig több személlyel is kommunikációt folytatott különböző online felületeken terrorcselekmények elkövetéséről.  Egy felhasználótól szöges csőbomba házi elkészítésével kapcsolatos írásos anyagokat és tanácsokat kapott, amely alapján az ügyészség szerint meg is kezdte a csőbomba legyártásához szükséges anyagok beszerzését.

Ennek során egy webáruházból megrendelt egy távirányítót, május végén pedig szintén az online térben, egy másik beszélgetőpartnerével abban állapodott meg, hogy közösen, egyidőben követnek el nagy hírértékkel bíró, egész Európa lakosságának rettegését kiváltó merényletet úgy, hogy a vádlott autóval a siófoki sétányon a turisták tömegébe hajt, eközben társa pedig Budapesten követ el – majd a vádlott által elkészített csőbombával – bombamerényletet.

Június elsején TEK-esek fogták el V. Kendét. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség terrorista csoportban történő elkövetés érdekében megvalósított terrorcselekmény előkészülete miatt emelt vádat ellene.

A ügyészség fegyházbüntetést kért a letartóztatásban lévő kecskeméti fiatalra azzal, hogy zárják ki a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből is. A férfi bűncselekménye öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bizonyítottság esetén a súlyosabb minősítés miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik