Belföld

A betegséggel küzdő polgármester helyettese akar lenni Szekszárdon Zaják Rita, üzent a Fidesznek

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Fideszes támogatással szeretne alpolgármester lenni Szekszárdon Zaják Rita, aki az év elején még az ellenzéki frakcióban ült, majd tanácsnoki címet kapott a polgármestertől, és azóta általában a fideszesekkel szavaz. A volt párbeszédes politikus ambíciói Ács Rezső és a fideszes frakcióvezető beszélgetéséből derült ki, amelyet véletlenül rögzítettek a múlt pénteki közgyűlés szünetében.

Alpolgármester akar lenni Szekszárdon az ellenzéki frakcióból idén márciusban kilépő, a Párbeszédből pár napja jogerősen kizárt képviselő, Zaják Rita. Mindez egy véletlenül bekapcsolva hagyott mikrofon révén derült ki, ami rögzítette a pénteki közgyűlés szünetében Máté Péter fideszes frakcióvezető és Ács Rezső polgármester beszélgetését.

Zaják meg már mindent akar. Nem tudom. Hogyha alpolgármester akar lenni, akkor legyen alpolgármester, de nem a Gyurkovics helyett, hanem mellette.

Ez hangzott el a rögzített beszélgetésben Máté Péter szájából, ahol Gyurkovics János fideszes alpolgármesterre is utalt. Máté Péter így folytatta: „Tök mindegy, hogy tanácsnok vagy alpolgármester”. „De a közgyűlésnek meg kell szavaznia, de a Polli (Csillagné Szánthó Polixéna fideszes képviselő, a szerk.) mondta, hogy nem” – fogalmazott erre Ács Rezső, mire Máté Péter ezt válaszolta: „Akkor majd megbeszéljük vele, jó?”

Zaják Rita márciusi kilépésével megszűnt az addigi szűk, 8:7-es ellenzéki többség a szekszárdi közgyűlésben. Bár papíron független képviselő, legtöbbször a kormányoldallal szavaz, és tanácsnoki posztot kapott a fideszes polgármestertől.

Marjai János / 24.hu Zaják Rita

Nem mondhatom, hogy az esetlegesen megszerezhető vékony többség érdekében nem vagyunk hajlandók alkura – fogalmazott a 24.hu-nak Máté Péter, a szekszárdi Fidesz frakcióvezetője, aki szerint a technikus hibázhatott, hogy felvették a beszélgetésüket.

Máté Péter szerint egyelőre nyitott kérdés Zaják alpolgármestersége, mert ahogy a nyilvánosságra került beszélgetésből is kiderült, egy fideszes képviselő ellene van, nélküle pedig nincs meg ehhez a többség. „Meg kell győznöm Szánthó Polixénát, de ezt eddig nem tudtam összehozni. Ehhez össze kell hívnom egy frakcióülést, ami nem egyszerű, mivel mindenki dolgozik” – magyarázta.

Kerestük Zaják Ritát is, de cikkünk megjelenéséig nem értük el a telefonján. Ott voltunk a pénteki közgyűlésen, ahol azt bizonygatta nekünk, hogy ő teljesen független és minden szavazásnál a szekszárdiak érdekeit nézi.

A szekszárdi ellenzék másképp látja.

„Zaják Rita bizonyíthatóan elárulta azt az eszmét, aminek a nevében, listáról beült a képviselői székbe. Jogos az Éljen Szekszárd követelése, hogy adja vissza a mandátumát. Zaják elárulta az ellenzéki összefogásra szavazó szekszárdiakat, korábbi frakcióját, korábbi pártját. A Fidesz kiszolgálója lett a kért pozícióért cserébe. Már csak egy fideszes képviselő lelkiismeretén vagy megvásárolhatóságán múlik az alpolgármesteri poszt” – írta közleményében Harangozó Tamás MSZP-s képviselő, aki Szekszárdon megnyerte az ellenzéki előválasztást.

Zaják Rita azt követően tud még hatékonyabban érvelni a fideszeseknél, hogy nevezzék ki  alpolgármesternek, miután egyre több szó esik a polgármester megromlott egészségi állapotáról. A helyi ellenzék szerint Ács Rezső már nem tudja ellátni megfelelően városvezetői feladatát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik