Belföld

Buszmegállóba rohant segítségért egy ötéves kisfiú, miután megverte a bátyját és az anyját az apja

Getty Images
Getty Images

Kiskorú veszélyeztetése, személyi szabadság megsértése, kapcsolati erőszak, közúti veszélyeztetés, zaklatás és könnyű testi sértés miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki együttélésük során és ezt követően is zaklatta és terrorizálta családját.

A 45 éves férfi 2011-től élt élettársi kapcsolatban a nővel, majd a rákövetkező években gyermekeik születtek, akik mellett a nő előző házasságából született két másik gyermekét is együtt nevelték Tiszafüreden. Az italozó életmódot folytató férfi rendszeresen bántalmazta élettársát, a gyerekekkel ordibált, a nevelt gyermekeit megütötte, egyiküket leköpte, és olyan is volt, hogy az ajándékba vásárolt ruhaneműt a gyerekek szeme láttára szétvagdosta, vagy őrjöngve verte szét a lakás berendezési tárgyait.

A nő ezért öt évvel ezelőtt a gyermekeivel együtt elmenekült a férfitől és egy Veszprém megyei településre költözött. A férfi ezután sértő, fenyegető üzenetekkel zaklatta a volt élettársát telefonon, majd fel is kereste őket. 2017 novemberében elment a volt élettársának lakásához, és felvetette, hogy a gyerekekkel együtt menjenek játékot vásárolni.

Az úton azonban ismét indulatos lett, a nő és a gyerekek pedig hiába kérték, hogy vigye őket haza. Tüskevár környékén az autóban ülő 15 éves nevelt fia közölte, hogy ha nem áll meg, akkor kihívja a rendőrséget, mire a férfi megállt, kirántotta az autóból a fiút és többször megütötte. Ezt látva a férfi riadt, ötéves kisfia a közeli buszmegállóba futott segítségért.

A volt élettárs is kiszállt az autóból és igyekezett onnan kivenni a még bent ülő legkisebb gyermeket, de a férfi előbb bántalmazni kezdte, majd beugrott a járműbe és hirtelen elhajtott, úgy, hogy az autó mellett álló élettársa, az út közepére esett a kezében lévő négyéves gyerekkel.

A férfi az eljárás során külföldre távozott és csak eredményes nemzetközi elfogatóparancs révén lehetett vele szemben a büntetőeljárást folytatni. Az ügyészség letöltendő börtönt, valamint járművezetéstől eltiltást kért a férfire azzal, hogy a gyermekei vonatkozásában szüntessék meg a szülői felügyeleti jogát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik