Belföld

Súlyosabb büntetést kapott a bizonyítványt intéző korrupt vizsgáztató

Súlyosította a bíróság egy korrupt szakvizsgáztató és az őt megvesztegető férfi büntetését másodfokon. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség tájékoztatása szerint egy OKJ-s szakképesítéshez kapcsolódó vizsgabizottsági elnöki tisztet betöltő nő Zuglóban 2013-ban megkeresett egy vegyeskereskedést üzemeltető férfit, akiről tudta, hogy a bolt üzemeltetéshez szükséges eladói képesítéssel nem rendelkezik; felajánlotta neki, hogy készpénz ellenében képesítést igazoló bizonyítványt szerez neki, s ezt a férfi el is fogadta.

Ezután egy – ismeretlenül maradt – ember a kereskedelmi záróvizsgán a vesztegető férfi helyett, annak személyi okmányaival levizsgázott, majd a nő az OKJ-s tanfolyam elvégzését igazoló bizonyítványt állított ki és azt eljuttatta a férfihez, aki 160 ezer forintot fizetett ezért. A Fővárosi Törvényszék tavaly decemberben bűnösnek mondta ki a vesztegető férfit felbujtóként elkövetett, közfeladati helyzettel visszaélés és vesztegetés bűntettében, valamint felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében, amelyért mindösszesen 30 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta.

A nőt bűnösnek mondta ki a törvényszék közfeladati helyzettel visszaélés bűntettében, vesztegetés elfogadása, valamint közokirat-hamisítás bűntettében, amelyért halmazati büntetésül 4 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, 150 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. A nőt örökre eltiltották a vizsgáztatói foglalkozás gyakorlásától és 160 ezer forint összegre vagyonelkobzást is elrendeltek nála.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a Fővárosi Ítélőtáblához benyújtott indítványával kezdeményezte, hogy a bíróság állapítsa meg, miszerint a vizsgabizottság elnökeként eljáró nő hivatalos személy volt, a szakminiszter felhatalmazása alapján közhatalmi feladatot látott el, így hivatalos személyként kért és kapott vesztegetési pénzt, illetve hamisított közokiratot.

A Fővárosi Ítélőtábla idén októberben hozott másodfokú ítéletével az elsőrendű vádlott bűncselekményeit hivatali vesztegetés bűntettének és bűnsegédként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettének, míg a másodrendű vádlott – mint hivatalos személy – bűncselekményeit hivatali vesztegetés elfogadása bűntettének és közokirat-hamisítás bűntettének minősítette.

A másodfokú bíróság az elsőrendű vádlott pénzbüntetését 100 ezer forintra súlyosította, a II. rendű vádlottat pedig 5 év időtartamra tiltotta el a vizsgáztatói foglalkozástól. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helyben hagyta – áll a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik