Belföld

350 millió forintot próbáltak tisztára mosni

Külföldi cégektől kicsalt 350 millió forint tisztára mosásában működött közre két férfi és egy nő. A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség közleménye szerint 2018 januárja és júliusa között a két férfi érdekeltségébe tartozó két gazdasági társaság bankszámláira ismeretlenek által megtévesztett külföldi cégek hét alkalommal utaltak nagyobb összegeket.

A vádlottak tisztában voltak azzal, hogy a 10,5 millió és 154 millió forint közötti jóváírások bűncselekményekből származnak. Az összegek egy részét azonnal felvették, nagyobb részüket azonban a vádlottak lakossági és céges számlái között – valótlan adatokat feltüntetve – többször átutalták, majd a már legálisnak látszó készpénzt szerezték meg a bankból.

A vádlottak így csaknem 200 millió forinthoz jutottak hozzá, a legutolsó, 154 millió forintos tétel felvételét is megrendelték, ám azt a pénzintézet – a csalás gyanújáról értesülve – visszautalta a küldő vállalkozásnak. Az egyik férfi a bűncselekményekből származó összegekből 5 millió forintot elutalt a felesége magánszámlájára, aki a pénzt részben felvette, részben pedig rövid időn belül bankkártyával elköltötte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik