Belföld

Kiemeltek egy elsüllyedt vitorlást a Balatonból

Elsüllyedt egy vitorláshajó a Szüreti Regattán Révfülöp közelében, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának pedig összesen 14 kollégája dolgozott a 12 órán át tartó kiemelésen annak érdekében, hogy minél jobb állapotban tudják visszaadni a hajót a tulajdonosának.

A közlemény szerint a 25 láb hosszú vitorláshajó legénysége a közelben hajózók, a rendezők motoroshajója, illetve a VMSZ mentőhajója segítségével épségben partra jutott, miután felborult az október második hétvégéjén rendezett versenyen. A vitorlás azonban elsüllyedt, és az időjárás miatt csak napokkal később tudtuk elkezdeni a kiemelését.

A hajó kiemelésének központi művelete hogy nagy méretű, mintegy 1 tonna emelőerővel bíró ballonokat rögzítenek a hajótesthez, a tőkesúly elé és mögé. A ballonokat erre a célra készült hevederekkel rögzítik búvár kollégáik a hajóhoz. Hozzáteszik, ezt a feladatot nagyon precízen kell elvégezni, hiszen ha lecsúsznak az emelés során, megsérülhet a hajó, és VMSZ eszközei is, arról nem is beszélve, hogy még hosszabbra nyúlik a mentés.

Négy búvárkollégánk dolgozott a ballonok rögzítésén. Nem könnyű feladat ez, hiszen mindössze 10 Celsius fokos volt a víz, illetve a Balatonban olyan sötét van, hogy az orráig sem lát a víz alatt az ember. Ezen kívül ebben az esetben meg kellett küzdeni az iszappal is, mely vízvonalig ölelte körül a hajót. Ez nagy koncentrációt igénylő és egyben nagyon izgalmas technikai feladat volt búvárainknak

– magyarázták.

Összesen hat ballont rögzítettek, melyeket a mentésirányító hajón elhelyezett palackokból, csöveken keresztül töltöttek meg fokozatosan levegővel, végül ez a közelítőleg 8000 liter levegő dobta fel a hajót a víz felszínére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik