Belföld koronavírus

Lejárat előtti Covid-teszteket adott a háziorvosoknak a kormányhivatal

Olyan kínai gyártmányú Covid-teszteket küldött szét a háziorvosoknak a légúti panaszokkal érkező páciensek gyorstesztelésére a fővárosi kormányhivatal, melyeknek december elején lejár a szavatossági idejük – tudta meg a 24.hu.

Az operatív törzs két hete adta utasításba a háziorvosoknak, hogy az első három járványhullám idején kialakult gyakorlattól eltérően mostantól a rendelőben teszteljék le a Covid-gyanús betegeket. Az új eljárásrendről Müller Cecília országos tiszti főorvos és György István államtitkár levélben értesítette az orvosokat. A változtatást azzal indokolták, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központban elvégzett vizsgálatok többsége csak náthát és influenzát okozó vírusokat mutatott ki, a delta variáns terjedésével viszont számítani kell a Covid-fertőzések számának növekedésére, ezért szerintük az első orvos-beteg találkozásnál el kell dőlnie, hogy mi a diagnózis. Mindez azért is érdekes, mert

az első három járványhullám idején arra biztatták a Covid-gyanús pácienseket, hogy ne menjenek be a rendelőbe, csak telefonon konzultáljanak háziorvosukkal.

Az utasítás ennek megfelelően meglepte az orvosokat, és tiltakozást váltott ki. A rendelőkben többnyire nincs lehetőség a fertőzésgyanús és a nem fertőző betegek elkülönítésére, így a várakozó páciensek egymásnak is átadhatják a vírust. Emellett az érvényben lévő járványügyi protokollt sem igen lehet betartani, hiszen elvileg minden pozitív mintavétel után kiüríteni és fertőtleníteni kellene a rendelőt, ami lehetetlenné tenné az oltási program és a normál rendelés folytatását.

A tiltakozó aláírásgyűjtés hírére Müller Cecíliáék nem álltak el ugyan a tesztelés ötletétől, de módosították az utasítást. Ebben már az szerepelt, hogy a tesztelés nem kötelező, a háziorvosok dönthetik el, hogy a tüneteket mutató betegek közül kinél tartják indokoltnak a teszt elvégzését. Egy nappal később, október 16-án a koronavírus.hu-n be is jelentették, hogy a kormány közel 800 ezer antigén gyorstesztet biztosít a háziorvosoknak, ezzel segítve a járvány megfékezését.

A tesztcsomagok érkezéséről Sára Botond kormánymegbízott, a Fővárosi Oltási Munkacsoport vezetőjének aláírásával a kormányhivatal küldött értesítést a budapesti háziorvosoknak. A rendelőkbe végül egy kínai cég, a Wondfo Biotech antigéntesztejeit szállították ki.

A 24.hu-nak több fővárosi háziorvos megerősítette, hogy a hozzájuk érkező tesztek ugyanabból a szállítmányból származnak, amiből már a tavasszal szétküldött egy nagyobb adagot – felhasználási utasítás nélkül – a kormányhivatal. A csomagoláson található gyártási és lejárati adatok megegyeznek az áprilisi csomogokban talált tesztekével: 2020-ban gyártották őket, a forgalmazhatóságuk pedig 2021. december 2-áig tart.

Az általunk megkérdezett orvosok furcsának találták, hogy az új feladat elvégzéséhez nem új eszközökkel, hanem olyanokkal látták el őket, amelyek még a delta variáns megjelenése előtti időszakból származnak.

A nyilatkozók között volt, aki ebből arra következtetett, az eljárásrend megváltoztatásának ötlete mögött az állhatott, hogy kezdeni kellett valamit a hamarosan használhatatlanná váló szállítmánnyal. Az antigéntesztek mellé egyébként sem a tavasszal, sem most nem mellékeltek tájékoztatást a szállítmány eredetéről vagy magyarországi forgalmazójáról.

Megkerestük a fővárosi kormányhivatalt és az operatív törzset is, hogy miért a Wondfo tesztjeit szállították ki az orvosoknak. Azt kérdeztük, hogy minden praxisba ugyanazt a típust szállították-e ki, illetve hogy a teszt milyen forrásból származik, ki és milyen körülmények között értékesítette azokat a hatóságoknak, de választ egyik helyről sem kaptunk.

Mint arról mi is beszámoltunk, 2020 áprilisában a brit kormány két kínai gyártótól, köztük a Wondfótól vásárolt gyorsteszteket. A 16 millió fontos, azaz nagyjából 6 és fél milliárd forintos beszerzés azonban kudarcba fulladt, mert a teszteket gyenge minőségük miatt nem lehetett felhasználni egészségügyi intézményekben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik