Belföld koronavírus

Látogatási tilalmat vezethetnek be a fővárosi idősotthonokban

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Az augusztus vége óta ismét hetente ülésező Fővárosi Operatív Törzs keddi megbeszélésén dönt arról, hogy a fővárosi önkormányzat által fenntartott bentlakásos intézményekben, jellemzően idősotthonokban ismét bevezetik-e a látogatási tilalmat, illetve újfent korlátozzák-e a kijárást, írja a Népszava.

A lap szerint az ülésen azt is megvizsgálják, hogy a fővárosi önkormányzat óvodáiban kötelezővé tegyék-e a dolgozók számára a maszkhasználatot. Ezt korábban már néhány kerületben előírták.

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a Népszava megkeresésére közölte, az eddig intézkedéseket is ideértve ezzel végére is érnek a jogszabályi lehetőségeiknek, ami a járvány elleni védekezést illeti.

A cikkben emlékeztetnek, a fővárosi önkormányzat már szeptember 9-én elrendelte az „érintésmentes látogatást” az idősotthonaiban. Így jó idő esetén a szabadban megfelelő távolságtartás mellett, illetve az épületen belül plexifalon keresztül bonyolítható a rokonlátogatás. Ágyban fekvő betegek esetében csak maszkkal látogathatóak a gondozottak. Bevezették a testhőmérséklet mérést és a gondozottak eltávozás utáni fokozott ellenőrzését is.

Megjegyzik, szeptemberben ezer, idősotthonban élő gondozott és ötszáz alkalmazott antitestszintjét mérték meg, az eredmény pedig megnyugtató volt: a három oltást kapottak 99,5 százalékánál védettséghez elegendő antitestet mértek, míg két oltást kapottak 95 százaléka bizonyult védettnek.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik