Fürjes Balázs / Facebook
Belföld

Az építészek krémje versenghet a Nyugati környékének totális átszabásáért

A tervezett Déli-Nyugati közti vasúti alagút miatt sok hely felszabadul és átalakul majd a Nyugatinál. Erre írnak ki nemzetközi tervpályázatot.

Kétfordulós, nyílt, nemzetközi építészeti tervpályázatot hirdetünk a Nyugati pályaudvar és környezetének teljes megújítására. A feladat rendkívül összetett: parképítés, minőségi városi terek, középületek és vasúti mélyállomás tervezése. A 44 hektár megújítására 12 építészirodától várunk terveket.

Mindezt Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára jelentette be szerdán. A projekt persze nem akármilyen főprojekt mellékvágánya, a vasút távlati alagútba vezetéséé, aminek során összekötik a föld alatt a Nyugatit a Déli pályaudvarral. A Nyugati környékének rendbetételéről Fürjes Vitézy Dáviddal, a kormányzati Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatójával és Homolya Róberttel, a MÁV elnök-vezérigazgatójával tartottak sajtótájékoztatót.

Kiderült, 23,5 hektár értékes terület szabadulhat fel.

Fürjesék szerint a Nyugati pályaudvar technikailag leromlott, sok berendezés még kézi erővel működik, ezért több vonatot nem is tud fogadni. A környéke is le van rohadva, illetve a vasút elvágja egymástól a szomszédos VI. és XIII. kerületet. „A környék sűrűn beépített, kevés a kikapcsolódásra alkalmas park, zöldterület” – tette hozzá Fürjes.

12 építésziroda kapott meghívót a tervpályázatra, köztük a londoni Paddington pályaudvar átépítését megálmodó Grimshaw Architects és a bécsi Főpályaudvart tervező Albert Wimmer. A tervezés a Nagykörút felőli oldalra is kiterjed, a körút feletti felüljárót is megszüntetik majd.

A tervezők feladata lesz egy új mélyállomás megtervezése a vonatoknak, ahonnan már a leendő alagúton roboghatnak tovább a Déli felé. Emiatt az Eiffel-csarnok is új funkciókat kaphat, hisz kikerülnek belőle a vágányok. A föld alatt több tízezer négyzetméter új helyiség keletkezik, hisz a vasúti alagút, valamint a leendő 5-ös metró alagútja is keresztezi majd a Nyugati teret, komplex új aluljárórendszerre lesz szükség.

Megszüntetik a Nyugati tér parkolóját és buszpályaudvarát, kizöldítik a teret. A Podmaniczky utcai menti vasúti üzemi területeken közparkok, középületek épülnek, gyalogos-biciklis folyosó épül ki a Városligetig, no meg keresztbe is több kapcsolat lesz Újlipótváros és Terézváros között. Ezen kívül a WestEnd bevásárlóközpont parkolóháza P+R-funkciókat is ellát majd. Fürjes így zárja mondandóját:

Ha mindez megvalósul, Budapesten egy teljesen új városrész születik – új közparkkal, minőségi zöldterületekkel és egy 21. századi, modern pályaudvarral. Amely egyszerre vasúti megálló, izgalmas közösségi tér és találkozóhely. A Duna alatti alagút megépítésével pedig a Nyugati Magyarország első átmenő rendszerű pályaudvara és a vasúti közlekedés első számú központja lesz.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.