Belföld

Évekig verte a feleségét és terrorizálta a gyerekeit egy férfi

A Pápai Járási Ügyészség letartóztatott egy Pápa közelében élő férfit, aki éveken át bántalmazta a feleségét. A Veszprém Megyei Főügyészség közleménye szerint az 53 éves gyanúsított számos alkalommal szóban és tettlegesen is bántalmazta feleségét, ennek pedig kiskorú gyermekeik is több esetben tanúi voltak.

Az asszony és a férfi kapcsolata már 2006-ban megromlott, az évek során egyre gyakoribbá váltak közöttük a viták, azt követően is, hogy a nőnél súlyos betegséget állapítottak meg. Idén szeptemberben a sértettnek a bántalmazások következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek.

A jelenleg kamaszkorú fiúgyermekeik a lakóházuk adottságaiból adódóan rendszeresen fültanúi voltak az édesanyjuk szidalmazásának, becsmérlésének. Az ügyészség azt írja, hogy a kiskorúak tartanak a férfitól, ezért ellentmondás és késedelem nélkül teljesítik a férfi kéréseit. A szülők konfliktusába nem avatkoznak bele és rendszerint arra kérték édesanyjukat, hogy tegye azt, amit apjuk kér tőle.

A férfi a három gyermek nevelése során testi fenyítést is alkalmazott, így volt, hogy megpofozta őket, de olyan is előfordult, hogy az egyik hazugságon fogott gyermeket leköpte, és a nyakát szorongatta.

Az ügyészség indítványozta a kapcsolati erőszak, zaklatás és háromrendbeli kiskorú veszélyeztetése bűntettével gyanúsított elkövető letartóztatását, amelyet a bíróság egy hónapra elrendelt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik