Belföld

Kunhalmi szerint megosztott a tagság, így nem állnak egyik jelölt mögé sem

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

AZ MSZP továbbra is minden erőforrásával támogatja az előválasztási folyamatot, de Karácsony Gergely visszalépése után nem állnak ki egyik jelölt mellett sem, mondta Kunhalmi Ágnes a hvg.hu-nak. Az MSZP társaelnöke hozzátette, a párt ktivistákkal, szavazatszámlálókkal segít, illetve a székházát is rendelkezésre bocsátja.

Mint mondta, az elnökség döntött arról, hogy nem állnak be sem Dobrev Klára, sem Márki-Zay Péter mögé, azért, mert megosztott a párt tagsága. Kunhalmi szerint az MSZP-s szavazók egy része Dobrevre fog szavazni, míg a fiatalok Márki-Zay Péter felé halanak, azonban lesznek olyanok is, akik Karácsony visszalépése miatt inkább otthon maradnak.

Noha az MSZP pártszinten nem áll be egyik jelölt mögé sem, már több MSZP-s politikus jelezte, hogy Dobrevet támogatja. Nemény András, Szombathely MSZP-s polgármestere már pénteken közölte, hogy a DK-s jelöltet támogatja, nem sokkal később így tett Gőgös Zoltán is.

Vasárnap Barabás Richárd, a Párbeszéd politikusa jelentette be Facebook-oldalán, hogy Dobrevet támogatta szavazatával a második fordulóban, illetve Szitka Péter kazincbarcikai polgármester is posztolt arról, hogy a DK miniszterelnök-jelöltjét támogatta.

Vasárnap elindult az előválasztás második fordulója, a részletekről ebben a cikkünkben olvashatnak:

Kapcsolódó
Elindult az ellenzéki előválasztás második fordulója
Mostantól az egész ország egy nagy választókerület, bárhol lehet szavazni.

Frissítés

A cikk első verziójában, illetve annak címében is azt írtuk: Kunhalmi a HVG-nek azt mondta, „szétesne a párt”, ha elnökként valamelyik jelöltet támogatná. Cikkünk megjelenése után azonban a HVG törölte a mondatot a cikkből, az MSZP pedig jelezte, hogy nem mondott ilyet az elnök, így a HVG nyomán mi is módosítottuk az írásunkat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik