Belföld

Márki-Zay szónoklata azonnal két közleményt is kiprovokált a DK-ból

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Karácsony Gergely főpolgármester pénteken bejelentette, hogy visszalép Márki-Zay Péter javára az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek versenyében. Márki-Zay a bejelentés után megtartott hosszas beszédében többször kijelentette, hogy saját magát tartja az ellenzéki szavazók egyetlen reményének Orbán Viktor rendszerének legyőzéséhez, Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelölt megválasztása viszont a rendszer továbbélését jelentené. Egész pontosan azt mondta: aki Dobrev Klárára szavaz, az Orbán Viktorra szavaz.

A DK még a sajtótájékoztató vége előtt közleményben reagált Márki-Zay állítására.

A párt azt írta, hogy Márki-Zay Péter a sajtótájékoztatón

több mint 214 ezer olyan embert sértett meg, akik az első fordulóban Dobrev Klárára szavaztak. Tisztelettel arra kérjük Márki-Zay Pétert, hogy kérjen bocsánatot azoktól a tisztességes ellenzéki polgároktól, akiket ebben az országban utolsóként lehetne fideszességgel vádolni.

A DK egy külön közleményben cáfolta a hódmezővásárhelyi polgármester azon állítását is, hogy megkeresték volna Karácsony Gergelyt a Márki-Zay Péterrel folytatott tárgyalásai ideje alatt.

A DK nem kereste meg Karácsony Gergelyt és nem tárgyalt vele visszalépésről. Azt javasoljuk, hogy az előválasztás szellemiségét megóvva minden szereplő tartózkodjon az igaztalan kijelentésektől, vigyázzunk egymásra!

– írta a párt sajtóosztálya. Márki-Zay a sajtótájékoztatón egy újságírói kérdésre viszontreagált a DK-s közleményre: közölte, hogy szerinte sok tagja van a DK-nak, és nyilván vannak olyanok is, akik tiszta lelkiismerettel állíthatják, hogy nem keresték Karácsonyt.

Kapcsolódó
Karácsony Gergely visszalépett Márki-Zay Péter javára
A főpolgármester ezt pénteken jelentette be a Márki-Zay Péterrel tartott közös sajtótájékoztatójukon. A hódmezővásárhelyi polgármester szerint nem Dobrev Klárára szavaznak, akik Dobrev Klárára szavaznak, hanem Orbán Viktorra.  

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik