Belföld

Aligha tud Karácsony és Márki-Zay közösen indulni a második fordulóban, ezt a DK sem támogatja

Hétfő délután jelentette be Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter Hódmezővásárhelyen, hogy úgy szeretnének indulni a második fordulóban, hogy a szavazólapon egymás mellett szerepeljen a nevük.

Ez a felvetés azonban aligha fog megvalósulni.

Egyrészt azért, mert ezt a DK alapból ellenzi. „Ha Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter nem tud dönteni a konfliktusukban, még az is jobb, ha feldobnak egy húszforintost, és fej, vagy írás alapján döntik el, hogy melyikük legyen a jelölt, mint az, hogy megpróbálják nevetségessé tenni az egész előválasztást” – ezt mondta Molnár Csaba, a DK EP-képviselője az RTL Klubnak. A szavazólap módosításáról az Országos Előválasztási Bizottságban ülő hat pártnak egyhangúlag kellene döntenie- hangzott el szintén az RTL Klub Híradójában. „Semmiképpen nem szeretnénk, ha változnának a szabályok” – hangsúlyozta Molnár. Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorban Dobrev “kicsit zavarosnak” minősítette Karácsonyék javaslatát. Miután kedden mennek nyomdába a szavazólapok, az, hogy ketten vannak egy sorban, az „nem tűnik valószínű forgatókönyvnek”. Dobrev azt is mondta: „nem lehet ezt menet közben kitalálni, hogy tandemben indulnak”.

Hasonló szellemben nyilatkozott Magyar György ügyvéd, a Civil Választási Bizottság elnöke az ATV-nek: “Az eredeti szabályok úgy szólnak, hogy a második fordulóba azok a miniszterelnök-jelöltek jutnak be, akik elérték a 15 százalékot, következésképpen, aki nem érte el, az nem indulhat el. Aki pedig elérte és nem akar elindulni, miniszterelnök-jelöltről van szó, nem más pozícióról választanak a választók, csak egy név szerepelhet. Tehát ebben a helyzetben le fog egyszerűsödni, két szereplős lesz ez a verseny, és bárki bármilyen megállapodást kötött, ezt ilyen értelemben a szavazólap nem fogja tükrözni” – mondta Magyar. Szerinte ki lehet zárni annak lehetőségét, hogy közösen induljanak a második fordulóban, és az a szavazólapon is megmutatkozzon.

Kapcsolódó
Filctollal fogják lehúzni a szavazólapról Karácsony vagy Márki-Zay nevét, ha valamelyik visszalép
Összeszedtük az összes információt, amit jelenleg tudni lehet az előválasztás második fordulójáról. Mutatjuk, eddig miben sikerült megállapodniuk a jelölteknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik