Belföld

„Csak az tart életben, hogy milyen büntetést kap ez a szemét!” – mondta a soroksári futónő anyja

24.hu
24.hu

Több évnyi hallgatás után írásban akar vallomást tenni a soroksári gyilkossággal vádolt R. Szilveszter, közölte az ügyvédje. Ez azt jelenti, hogy a csütörtökre tervezett ítélethirdetés későbbre tolódik majd.

Kardosné Gyurik Krisztinát nyolc évvel ezelőtt becstelenítették és ölték meg. R. Szilvesztert öt évvel ezelőtt fogták el, a DNS-mintáját és az anyagmaradványait szinte mindenhol megtalálták a helyszínen.

A férfi eleinte azzal védekezett, hogy látta, amikor a futónőt egy másik férfi bántalmazza. Azt állította, úgy került a helyszínre a DNS-e, hogy megpróbálta megvédeni a nőt, és közben megsérült. Ezt azonban cáfolta az összes szakértői vélemény.

Kapcsolódó
„Egy ilyen emberre nincs szüksége a társadalomnak” – mondta a megölt soroksári futónő férje
Megtagadta a vallomást a Gyurik Krisztina megerőszakolásával és meggyilkolásával vádolt R. Szilveszter.

Az ügyész életfogytig tartó fegyházat kért R. Szilveszterre beismerés esetére aljas indokból elkövetett emberölés, szexuális erőszak és kifosztás azzal a kitétellel, hogy feltételes szabadlábra bocsátásának időpontja legkorábban 30 év múlva lehet. A férfi azonban nem kötött alkut, és csak két nappal az ítélethirdetés előtt döntött úgy, írásbeli vallomást tesz. A Tényeknek nyilatkozott a megölt futónő édesanyja.

Mi már csak a napjainkat számláljuk a férjemmel együtt. Csak az tart életben, hogy minél előbb megtudjuk, hogy ez az szemét elkövető milyen ítéletet fog kapni. Nagyon remélem, hogy a bíróság a legkeményebb ítéletet hozza erre az emberre

– mondta az anyuka.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik