Belföld

Megerőszakoltatta a nála lakó nőt a munkásait éheztető és láncra verő salgótarjáni fiatal

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Emberkereskedelem és más súlyos bűncselekmények miatt emelt vádat a A Nógrád Megyei Főügyészség azzal a 22 éves salgótarjáni férfival szemben, aki rabszolgaként dolgoztatta és egészen embertelen körülmények közt tartotta a munkásait.

A Nógrád Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi 2018 és 2020 között ház körüli munkák, valamint építőipari munkavégzésre csábított kiszolgáltatott helyzetben lévő embereket a dorogházi birtokára. Azt ígérte nekik, hogy a munkájukért fizetést, szállást és élelmet kapnak. Nemcsak toborozta az embereket, de volt, hogy 70 ezer forintért vett meg egy gondnokság alatt álló férfit, akit szintén dolgoztatott.

Az áldozatait a nyári konyhában, vagy az udvaron álló működésképtelen gépkocsiban szállásolta el, élelmet alig kaptak, illetve a házban található fürdőszobát és illemhelyet sem használhatták. Csak a fiatal engedélyével hagyhatták el a birtokot, és amikor ezt egyikük megszegte, akkor láncra verte.

Kapcsolódó
Jótevőnek tartja magát az a fiatal, aki láncra verte és csicskaként dolgoztatta a hajléktalanokat
A salgótarjáni fiú az eddig tudott három embernél több hajléktalant is sanyargathatott.

Amikor a terhelt a tudatmódosító szerek hatása miatt nem tudott aludni, felébresztette az egyik áldozatát és arra kényszerítette, hogy vele éjszakázzon. A férfi egy nőt is rábírt arra, hogy nála éljen. A főügyészség úgy fogalmazott, hogy a nő érkezését követően, a vádlott utasítására az egyik dolgozó megerőszakolta, ezután pedig egy másik dolgozóját is arra kényszerítette a férfi, hogy a nővel szexuális kapcsolatot létesítsen.

A fiatal gépjárműveket vásárolt az áldozatai nevére, hogy ne kelljen tulajdonszerzési illetéket fizetnie. A kizsákmányolt emberek egy része végül meg tudott szökni, beszámolóik alapján indult meg a büntetőeljárás a férfi ellen, akit a Nógrád Megyei Főügyészség emberkereskedelemmel, nemi erkölcs elleni bűncselekményekkel, valamint személyi szabadság megsértésével és közokirat-hamisítással vádol.

A főügyészség fegyházbüntetést és vagyonelkobzást kért a rabszolgatartóra azzal, hogy tiltsák el a közügyektől  és kötelezzék a 477 ezres bűnügyi költség megfizetésére is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik