Belföld

Éveken át bűnszervezetben árulta drogot egy tolnai banda

police.hu
police.hu

Összehangolt akcióban csaptak le a rendőrök egy Tolna megyei kábítószer-kereskedő hálózat vezetőire és tagjaira. A közel egy időben történt elfogásokban 130 egyenruhás vett részt Tolna megye több pontján, Tolnán, Dalmandon, Kocsolán és Pincehelyen. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint összesen hat főt vettek őrizetbe.

Bognár Péter, a Vizsgálati Alosztály vezetője sajtótájékoztatón ismertette a nyomozás részleteit. Elmondta, hogy 2018 szeptemberében nyomozást rendeltek el kábítószer-kereskedelem bűntettének gyanúja miatt egy tolnai lakossal szemben, mivel a rendelkezésre álló adatok arra utaltak, hogy a férfi kábítószerek, s új pszichoaktív anyagok kereskedelmével foglalkozik. Mint mondta, közel kétévnyi operatív feldolgozást követően sikerült részleteibe menően feltárni a személy tevékenységét.

Megállapították, hogy a szervezet feje aldílereket és a kábítószereket mozgató személyeket is bevont a tevékenységébe. Az anyagok beszerzését, értékesítésének helyét, idejét, módját maga határozta meg, továbbá az ellenértékük is a gyanúsítotthoz folyt be.

police.hu

A nyomozás során összesen nyolc főt hallgattak ki gyanúsítottként. Közülük a bűnszervezet vezetője, egy 54 éves tolnai férfi, jelenleg is letartóztatásban van, további hat személy jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll.

A nyomozás során több tételben foglaltak le 500 gramm feletti mennyiségben amfetamin tartalmú kábítószereket, azonban a nyomozás adatai szerint ennél jóval nagyobb mennyiségű illegális anyag értékesítését hajthatták végre az elfogást megelőzően. Kábítószer mellett új pszichoaktív anyagok – jellemzően szintetikus kannabinoid származékok – értékesítésével is gyanúsították a bűnszervezet egyes tagjait. A terheltekhez fogyasztóként köthető személyeket is intézkedés alá vontak, hozzávetőleg negyven főt.

police.hu

A nyomozás során a gyanúsítottaktól több mint 55 millió forint értékben foglaltak le vagyonelemeket, illetve vettek zár alá, melyek további sorsáról a bíróság rendelkezik majd. A bűnszervezet vezetőjének az illegális anyagok értékesítéséből bizonyíthatóan legalább 28 millió forint bevétele származott.

Az 54 éves tolnai férfival a nyomozás során jelentős mennyiségű kábítószerre, bűnszervezetben elkövetett kábítószer-kereskedelemre,  bűnszervezetben  elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés és pénzmosás bűntettének megalapozott gyanúját is közölték.

Ezen bűncselekmények mellett járművezetés bódult állapotban és lőfegyverrel visszaélés megalapozott gyanúját is közöltek az eljárásban más gyanúsítottakkal. A rendőrség lezárta a nyomozást, így már az ügyészségen van az ügy.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik