Belföld

Lezárult Varga Ivett munkaügyi pere: a volt BKK-vezér és munkahelye is fizet

Mohai Balázs / MTI
Mohai Balázs / MTI

Jogerősen lezárult a BKK Zrt. korábbi vezérigazgatója, Dr. Varga Ivett által a volt munkáltatójával szemben megindított munkaügyi per – közölte szerdán a BKK. Mint írták: az eljáró Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében a korábbi vezérigazgatóval 2020 májusában közölt felmondást teljes mértékben megalapozottnak és jogszerűnek mondta ki.

A Törvényszék ezzel együtt 3 millió forintot meghaladó összegben perköltség és eljárási illeték megfizetésre kötelezte a felperes Dr. Varga Ivettet.

Ugyanakkor a Fővárosi Törvényszék megállapította azt is, hogy a BKK Zrt. „megsértette a felperes jóhírnévhez fűződő személyiségi jogát, mert a budapest.hu portálon még 2020. május 5-én megjelent közlemény tartalmát – készítőinek szándékától eltérően – félreérthetőnek minősítette.”

A Törvényszék emiatt kötelezte a BKK Zrt.-t, hogy közleményben és magánlevélben fejezze ki sajnálkozását Dr. Varga Ivett felé és 500 ezer forint sérelemdíjat fizessen meg számára.

Az ügy hátteréről ebben a cikkünkben írtunk bővebben:

Kapcsolódó
Miért rúgta ki Karácsony a BKK vezérét?
Varga Ivett élettársának zaklatási ügye miatt mérgesedett el a viszony a BKK-vezérigazgató és a Városháza között. Néhányan pártcsatát is sejtenek a háttérben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik