Élő Belföld

Gulyás: A kormány nem kívánja a lezárások politikáját folytatni

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Általános tilalom a digitális oktatásra

Gulyás azt mondja, ha romlik a járványhelyzet, beavatkoznak majd, de jelenleg abból indulnak ki, hogy nem kell bezárni az iskolákat. A kormány azt szeretné, ha az iskolák, működnének.

Adósságkibocsátás

Annak kapcsán, hogy a 10 éves dollárkötvényből végül 2,25 milliárd dollárnyi ajánlatot, a 30 évesből pedig 2 milliárd dollárnyit fogadott el a keddi nemzetközi kötvénykibocsátás keretében az Államadósság Kezelő Központ, Gulyás azt mondta, nem egyedi esetről van szó, 2020-ban is történt hasonló.

Garantált bérminimum

Ha emelkedik a minimálbér, akkor a garantált bérminimumnak is hasonló arányban kell emelkedni, szögezte le Gulyás, azonban további konkrétumokat ezzel kapcsolatban nem említett.

Gulyás szerint Karácsonnyal kivételeztek

A főpolgármester egyetemi alkalmazásával kapcsolatban Gulyás úgy fogalmazott, hogy Karácsonnyal kivételeztek, és azt mondta, be kellene számolnia a történtekről, valamint levonni a következtetéseket abból, hogy hogyan tölthetett be egyetemi állást.

Ferenc pápa látogatása

Gulyás újságírói kérdésre hazugságnak nevezte, hogy bármilyen feszültség lett volna a kormány és Ferenc pápa között a vasárnapi pápalátogatás alatt. A miniszter azt mondta, semmilyen vitás kérdés szóba nem került a Ferenc pápával való találkozáson. Elmondása szerint a pápa példaértékűnek tartja a magyar családpolitikát, és nagyon fontosnak tartja, hogy a magyar kormány nem hagyja relavtivizálni a család fogalmát. Hozzátette, az Európai Parlamentben megszületett határozatoknak nincsen jelentősége az azonos neműek házassága esetében.

Bizakodásra adnak okot a gazdasági növekedés számai

Azt látják, hogy a gazdasági növekedés számai a harmadik negyedévben is bizakodásra adnak okot, ami Gulyás szerint a legfontosabb, hogy a kormánynak sikerült túlteljesíteni azt az ígéretét, hogy ahány munkahelyet a vírus tönkretesz, annyit létrehoznak: ma 4,704 millióan dolgoznak Magyarországon.

Minimálbér

A kormány meghallgatta a pénzügyminiszter tájékoztatását a minimálbértárgyalásokról. Gulyás közlése szerint azt szeretnék, ha a minimálbér jelentős emelése már jövő év január elsejével megvalósulna, erről most tárgyalnak, elsősorban természetesen a munkáltatókkal.

Oltóanyag van bőven

A tájékoztatás szerint hazánkban jelenleg is bőven van rendelkezésre álló oltóanyag, összesen 3,3 millió oltás áll rendelkezésre további oltásokra és harmadik oltásokra is. Az uniós Pfizer-beszerzésekkel kapcsolatban Gulyás azt mondta, hogy a 12 év alattiak számára adható Pfizer-oltásoknál Magyarország is a megrendelők közé tartozik. Ha elérhető lesz ilyen oltóanyag, hazánk is fog ilyet beszerezni.

Tárgyalnak az oltottság előírásáról munkáltatókkal

Tárgyalnak a munkáltatókkal arról, hogy ha szigorúbb szabályokat akarnak az oltottságra vonatkozóan előírni, akkor a munkáltatónak legyen-e lehetősége megkövetelni az oltottságot a munkáltatótól. Egyelőre még nem született döntés erről, de Gulyás szerint ez jogos igény a munkáltatók részéről.

Ezért kezdeményezik a veszélyhelyzet meghosszabbítását

A kormány döntött arról is, hogy a veszélyhelyzet meghosszabbítását kezdeményezi. Gulyás emlékeztetett, hogy a kormánynak az akcióképessége, gyors reagálási képességére szükség lesz. A fertőzésszámok növekedni fognak, de azt várják, hogy a fertőzések számának ugrásszerű növekedését hasonló arányban már nem fogja követni a kórházba kerülők, a lélegeztetőgépre kerülők és az elhunytak száma.

Milyen lesz a negyedik hullám?

A kormányülésen a kormány járványügyi helyzetértékelést tartott, amelyen azt állapították meg, hogy a negyedik és a további hullámok alapvetően eltérnek majd az előzőektől. Az oltás védettséget ad, valamennyi orvosi adat alátámasztja, hogy aki be van oltva, annak a védettsége sokszorosára nő, emlékeztetett Gulyás Gergely. Hozzátette: a kormány nem kívánja a lezárások politikáját folytatni

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik