Súlyos testi sértés miatt emelt vádat a Marcali Járási Ügyészség azzal a 27 éves férfival szemben, aki tavasszal összeverte az élettársa volt barátját.
A vádlott élettársa és a sértett korábban egy párt alkottak, azonban az áprilisi szakításuk után továbbra is tartották egymással a kapcsolatot. A terheltnek ez nem tettszett, és úgy vélte, hogy a másik férfi nem tudja lezárni az élettársához fűződő korábbi viszonyát, ezért egy telefonbeszélgetés során felhívta a figyelmét arra, hogy a jövőben ne keresse a barátnőjét.
Ilyen előzmények után a terhelt elment bevásárolni otthonról az egyik májusi napon, ahol ezidő alatt megjelent a sértett, akit a volt barátnője beinvitált a házba és beszélgetni kezdtek. A férfi azonban észrevette az ex gépkocsiját, és felindult állapotban hazasietett, ahol a férfira támadt, akit többször is ököllel a fején megütött, majd a földre került férfit felültette egy fotelba, ahol további öt alkalommal arcon vágta.
A sérült férfinek súlyos – az orrcsont és az álcsont törésével járó – sérülései keletkeztek. Az ügyészség felfüggesztett börtönt kért az elkövetőre azzal, hogy rendeljenek ki mellé pártfogót.