Belföld

Mindent beismert a Boldog-ügy egyik vádlottja: kenőpénzeket vett át és juttatott célba

MTI/Mészáros János
MTI/Mészáros János

Szerdán tartották a Fővárosi Törvényszéken az előkészítő ülést Boldog István fideszes képviselő és társainak korrupciós ügyében. A kormánypárti politikust és kabinetfőnökét másik hét emberrel együtt tavaly decemberben vádolta meg az ügyészség hivatali vesztegetés elfogadása és az uniós pályázatok befolyásolása miatt.

A vád szerint a vidéki településeket uniós támogatásokhoz juttató Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatainál helyzetbe hozott vállalkozóktól kértek pénzt a biztos győzelemért. Egy másik vádpont szerint a választókerület több polgármesterénél is megjelentek azzal, hogy visszaosztást kérjenek a már elnyert pályázati pénzekből. Még Törökszentmiklós ellenzéki polgármesterét is megkörnyékezték Boldog István országgyűlési képviselői kampányához kérnék el a megítélt pályázati összeg 20 százalékát.

A 444.hu tudósítása szerint a szerdai ülésen már ítéletet is hirdettek G. Vanda ötödrendű vádlott esetében, aki Boldog István „táskás emberének”, K. Péternek volt az asszisztense, és a vád szerint bűnsegédként kenőpénzeket vett át és juttatott célba.

G. Vanda a bíróság előtt mindent beismert, amit a vádiratban felhoztak ellene. Az utolsó szó jogán annyit mondott, sajnálja, ami történt, már megbánta, és fel sem fogta a helyzet súlyosságát, amikor átvette a pénzeket. Miközben nagy szerepe nem volt a közbeszerzések manipulálásban, G. Vanda 2020 februárjáig le volt tartóztatva, miközben Boldog István elsőrendű vádlottként végig szabadlábon védekezhetett – áll a cikkben.

A nőt a bíróság bűnsegédként elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és versenykorlátozó magatartás közbeszerzési eljárásban miatt 2 év szabadságvesztésre ítélte, amit 5 évre felfüggesztettek. Emellett 400 ezer forint pénzbírságot is kapott. De mivel az ügyészség letöltendő börtönért és súlyosabb pénzbüntetésért fellebbezett, ez az ítélet nem jogerős, a végső szót a Fővárosi Ítélőtábla mondja ki.

Kapcsolódó
A szegény bakter, akinek Orbán lett az istene – Boldog István tündöklése és útja a vádlottak padjáig
A kétpói vasutasból egy egész térség ura lett. Kicsoda Boldog István? Hogyan jutott előre a Fideszben, és miért fordultak el tőle a falujában, amit húsz évig vezetett? Portré.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik