Belföld

Telex: Ledózerolták a család nyaralóját a Fertő-tónál, majd kiszámláztak nekik 20 millió forintot

Több mint 20 millió forintos bontási költségről kapott számlát az a család, amelynek a Fertő-tónál található cölöpházát ledózerolták – értesítette a Telexet a család jogi képviselője.

1966-ban összesen 21 cölöpház épült 1966-ban a Fertőre. Ahogy arról korábban írtunk, sokak szerint a házaknak meg sem szabadott volna épülniük, csak az államszocializmus zavaros természetvédelmi viszonyai miatt volt erre lehetőség. Ugyanakkor tény, hogy építési engedélyt kaptak a házakra. A házak  megépültek, és a nádtetős nyaralók turisztikai látványosságok lettek.

A cölöpházak tulajdonosai papíron csak bérlők, mert a tómedrek állami tulajdonba tartoznak, de a ráépült cölöpházak a bérlők tulajdona: 99 évre kötöttek szerződést, lényegében örökbérletre, ezért sokan rengeteget költöttek is az ingatlanokra. Ezen felül komoly bérleti díjat is fizettek a cölöpházak használói, félévente 400 ezer forint körül. 2016-ban azonban egyoldalúan szerződést módosított az állam: a kvázi örökbérletet kihúzták belőle, a helyére azonnali felmondási lehetőséget írtak.

Tavaly aztán 32 milliárd forintos turisztikai fejlesztés indult állami pénzből a Fertő-tó partján, és ugyan a szállodaépítésről szóló hatástanulmányban is azt írták, hogy az UNESCO világörökségi kezelési tervében megőrzésre érdemes épített örökségként feltüntetett házakat meg kell őrizni, a szállodának kijelölt terület azonban a házsor mögött fekszik, így azok nem maradhattak.

A Telex cikkében szereplő család tudta előre, hogy ez várható, a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. (SFTFN) ugyanis már korábban közölte velük, hogy amennyiben nem bontják el maguk a házat, ezt ők fogják megtenni, a költségét pedig behajtják rajtuk. Ők azonban már a bontási kötelezettség jogosságát is vitatták, és perre akartak menni az állami beruházóval, ezért nem kezdtek el bontani. Miközben azonban a bíróságon bent állt az ügyük, ledózerolták a házat.

A cikk szerint a „kiürítési kötelezettség megszegése miatti kártérítési igény” tárggyal kiküldött levélben az STFN Zrt. 20,177 millió forintot követel, melyet a cég az Államkincstárnál vezetett számlájára kérnek elutalni. Ebből 156 ezer forint a házban található ingóságok elszállítása és őrzése miatt merült fel, a többi pedig maga a bontás díja. Stelli-Kis Sándor, Somék ügyvédje a Telexnek azt mondta, továbbra sem tartják jogosnak azt, ami történt, jogi úton fogják megtámadni a fizetési felszólítást, sőt, 170 millió forintos kártérítést is igényelni fognak.

A Telex megjegyzi, hogy az ügyben a jogvita alapját az adja, hogy a cölöpházasok és az STFTN más-más időponttól és jogalaptól eredeztetik a mederhasználati jogviszonyt, és mást gondolnak arról is, minek minősültek a mólókon található fölépítmények.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik