Belföld

Felmenthetik a válni akaró feleségét megerőszakoló és megszurkáló férfit

Öt bűncselekménnyel, köztük több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vádat a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség azzal a férfival szemben, aki megerőszakolta a válófélben lévő feleségét, mert nem volt hajlandó még egyszer lefeküdni vele.

A főügyészség az elkövető felmentésére és kényszergyógykezelésére tett indítványt, mivel a kóros elmeállapota miatt nem büntethető és tartani kell attól, hogy hasonló bűncselekményt fog elkövetni.

A vádirat szerint a jelenleg 52 éves férfinak 2018 végére megromlott a házassága, ezért a felesége válni akart tőle. A férfi ezt nem tudta elfogadni, mindenhová követte a feleségét, a soproni munkahelyére rendszeresen bekiabált, a kirakaton keresztül pedig obszcén jelzéseket mutogatott neki, s egy alkalommal megerőszakolta.

Két hét alatt 180 alkalommal hívta, üzeneteket küldött neki, és a felesége gyermekének is zaklató vagy értelmezhetetlen üzeneteket küldött. Letörte a nő autójának ablaktörlő lapátját, amellyel a jármű szélvédőjét ütötte. A férfi azzal is megfenyegette a nőt, hogy megöli, ha elhagyja.

A főügyészség tájékoztatása szerint a férfi 2019 tavaszán késsel támadt a nőre annak munkahelyén. Négyszer megszúrta, és rátámadt a nő segítségére siető emberekre is; egyiküket megszúrta a nyakán, a feje oldalán és a bal karján is, majd megpróbálta többször elütni. Végül autójával Ausztriába menekült, ahol a rendőrök a magyar hatóságok kérésére elfogták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik