Belföld

Minden gyanúsított vagyona zár alá került az Aranyhajó-ügyben

Google Street View
Google Street View
A hűtlen kezelési ügyben az utolsó fellebbezést is elutasította a bíróság.

Már három gyanúsított vagyonát vették zár alá Pécsen, ahol az Aranyhajó-ügy még mindig borzolja a kedélyeket. A PécsMa cikke arról ír, kettejük vagyonának zár alá vétele már korábban jogerősen megtörtént, most a harmadik gyanúsított fellebbezését is elutasította a bíróság.

A cikk felidézi az előzményeket. 2020 januárjában tett feljelentést a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. (PVH Zrt.) igazgatója két ügyben is, hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanúja miatt. Az egyik az Aranyhajó fogadó eladása volt, ahol három embert gyanúsítottak meg.

Az egyikük a lap szerint K. Mónika ügyvéd, akit különösen nagy értékű sikkasztással és haszonszerzés végett elkövetett ügyvédi visszaéléssel gyanúsítanak. A PVH volt vezetője is gyanúsított lett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével, a harmadik személy pedig bűnsegédként működhetett közre.

Az eljárások miatt a pécsi önkormányzat vagyonhasznosító cége, a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. mindhárom gyanúsított esetén vagyoni zár alá vételt kezdeményezett, összesen 276 millió forint értékben. A Kaposvári Járásbíróság ennek helyt is adott, majd a harmadik gyanúsított (a cég korábbi gazdasági vezetője) fellebbezését elutasította a Kaposvári Törvényszék. Nála üzletrészeket, egy bankszámlát és egy gépkocsit vettek zár alá.

Bodnár Imre, az önkormányzati átvilágítást végző csapat vezetője azt mondta a PécsMának, hogy a jogerős zár alá vételekkel komoly esély van rá, hogy megtérüljön a pécsieket ért vagyoni kár.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik