Belföld

Videón a gyulai hajléktalanszálló lakóit végigverő 25 éves férfi

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Rablás, önbíráskodás és testi sértés miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség azzal a 25 éves helyi férfival szemben, aki verte és rettegésben tartotta a hajléktalanszálló lakóit.

A Békés Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint az erőszakos bűncselekmény miatt már korábban is büntetett férfi hajléktalan volt, de nem fogadták be a szállóra az erőszakos, agresszív viselkedése miatt. Ennek ellenére a férfi sűrűn megfordult a hajléktalanszálló környékén, és ismerte az ott lévő embereket.

A vád szerint a férfi tavaly augusztus végén azzal fenyegette a szálló egyik bevásárlásból érkező 73 éves lakóját, hogy leszúrja, ha nem ad neki ötszáz forintot, majd kést nyomott a hasához. A fenyegetés hatására a sértett azt ígérte, hogy még aznap átadja a pénzt, ezért a támadója elengedte, de a pénzátadásra nem került sor.

A 25 éves fiatal november 27-én megállapodott egy emberrel, hogy kerti munkát fog végezni nála, ezért elment a lakására. Itt azonban leütötte, és a nyugdíját követelte, majd elvett tőle 125 ezer forintot. A pénzből 52 ezret a barátnőjére bízott, a többit pedig elköltötte. A délutáni órákban a férfi felkereste a barátnőjét, hogy visszakérje a pénzt, de ő nem volt hajlandó azt visszaadni. Ekkor a férfi bántalmazni kezdte a nőt, aki ennek hatására visszaadta a pénzt.

A nő bántalmazását látva segítségére sietett a hajléktalanszálló egyik lakója, akinek ezért ököllel nekiesett, majd válogatás nélkül bántalmazta a szálló előtt várakozó további hat személyt. A bántalmazás következtében öten könnyű sérüléseket szenvedtek.

Másnap ismét megvert egy szállón élő embert, és a segítségére siető nőt. Az ügyészség fegyházbüntetést és vagyonelkobzást kért az elkövetőre azzal, hogy fizettessék ki vele a bűnügyi költséget is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik