Továbbra is börtönben maradhat az a volt rendőri gazdasági vezető, akit korrupció gyanúja miatt tartóztattak le. A Központ Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint az ügyészség már indítványozta is a volt ezredes letartóztatásának a meghosszabbítását.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a rendőrség oktatással és kiképzéssel foglalkozó, önálló gazdálkodásra jogosult szervezeti egysége egy ingatlan felújítására áprilisban csaknem 300 millió forint értékű meghívásos közbeszerzési pályázatot írt ki.
A gyanú szerint az ügyben döntésre jogosult gazdasági vezető és egy osztályvezető-helyettes – aki a közbeszerzési eljárás bírálóbizottságának a titkára is volt – már az eljárás előkészítésekor megállapodott egy vállalkozóval, hogy a pályázatot úgy befolyásolják, hogy azt az adott cég nyerje el.
A tenderen nyertes vállalkozó és az osztályvezető-helyettes az eljárás kezdetén beismerő vallomást tettek, míg a gazdasági vezető ekkor még megtagadta a vallomástételt. A bűnügyi felügyeletbe került volt rendőrt az ügyészség fellebbezését követően letartóztatták.
A nyomozó főügyészség álláspontja szerint továbbra is indokolt az azóta részbeni beismerő vallomást tevő volt rendőr esetében a legszigorúbb kényszerintézkedés. A volt rendőr ezredes gyanúsított két évtől tizenkét évig terjedő szabadságvesztést kaphat bizonyítotság esetén.