Vádat emelt a Füzesabonyi Járási Ügyészség azokkal az elkövetőkkel szemben, akik fondorlatos módon lopták el egy nő pénztárcáját két évvel ezelőtt az egyik besenyőteleki dohányboltban.
A két férfi és az ismeretlenül maradt harmadik társuk azzal a céllal ment a trafikba, hogy onnan értékkel bíró dolgokat lopjanak. Az idősebb terhelt és az ismeretlenül maradt személy feladata volt az eladó és a boltban lévő vásárlók figyelmének elterelése úgy, hogy az üzletben fel-alá járkáltak, illetve különböző áruk megmutatását kérték az eladótól.
A társai elterelő manőverét kihasználva a fiatalabb elkövető a nő mellé lépett, majd egyszer csak lehajolt és kivette a pénztárcáját a földön elhelyezett táskájából, melyben nyolcezer forint mellett több bankkártya is volt.
Az elkövetők ezután távoztak az üzlethelyiségből, a pénztárcából kivették a zsákmányolt összeget, azon megosztoztak, majd a tárcát eldobták a benne lévő a bankkártyákkal együtt. A tárcát a nyomozás során megtalálták és visszaadták a tulajdonosának.
A Füzesabonyi Járási Ügyészség két személlyel szemben szabálysértési értékre, zsebtolvajlás útján, több készpénz-helyettesítő fizetési eszköz elvételével elkövetett lopás nyújtott be vádiratot. A büntetett előéletű, jelenleg jogerős büntetését töltő fiatalabb férfira letöltendőt, míg a míg a cselekményét segítő társára közérdekű munka kiszabását kérték.