Belföld

Orvosi végzettség nélkül is részt lehet venni a háziorvosi ügyeletben

MTI/Rosta Tibor
MTI/Rosta Tibor

A háziorvosi ügyeleti szolgálatban a szakképzettségének megfelelő tevékenységben részt vehet a mentőtiszt vagy okleveles kiterjesztett hatáskörű ápoló is

– ezt mondja ki az egészségügyért is felelős Kásler Miklós miniszter rendelete, amely péntektől érvényes. Ugyanakkor – írja a hvg.hu – ilyen esetekben azonban egy korábbi jogszabályban felsorolt 12 féle szakorvosi képesítés valamelyikével rendelkező „orvos szakmai felügyeletét biztosítani szükséges”.

Korábban a Népszava írt arról, hogy országosan egységes ügyeleti és sürgősségi rendszer kialakításán dolgozik az Országos Mentőszolgálat. Már ekkor szóba került, hogy a korábbinál kevesebb helyen működne orvosi ügyelet, és ott is, ahol megmarad, a jelenlegi háromfős stábok helyett egyetlen mentőtiszt vagy kiterjesztett hatáskörű ápoló fogadná az ellátásra szorulót. A mentőtisztek és a kiterjesztett hatáskörű ápolók nem orvosok, de egyetemen végeznek. Bevonásuk az ügyeleti rendszerbe összefügghet azzal, hogy sok a betöltetlen háziorvosi állás.

Kapcsolódó
Az utóbbi egy évben 233 háziorvos szüntette meg a praxisát
Mentálisan és fizikailag is elfáradtak a háziorvosok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik