Belföld

Életveszélyesen összeverte ismerősét, mert kilökte a kezéből a bort

Életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség egy hajléktalan férfi ellen, aki tavaly augusztusban Kecskeméten életveszélyes sérülést okozott egy másik hajléktalannak, mert az kiütötte a kezéből a borosüveget.

Az elkövető és az áldozata ismerik egymást, mindketten hajléktalanok és rendszeresen italoznak. Időnként beszélgettek egymással, de közöttük sem baráti, sem haragos viszony nem volt. Az ominózus nap a terhelt az élettársával sétált az egyik kecskeméti utcában. Ennek során összetalálkoztak az idős ismerősükkel, aki ittas volt és kerékpárral érkezett.

A biciklis észrevette a vádlott kezében lévő borosüveget és felszólította, hogy adjon neki a borból. Erre a férfi nem volt hajlandó, ezért veszekedni kezdtek. Az idős férfi a borosüveg után kapott és eközben kilökte azt a gazdája kezéből. Az üveg a betonjárdára esve összetört.

A bor elvesztése miatti haragjában a vádlott rátámadt az ismerősére.. Többször ököllel arcon ütötte, rúgott felé, majd nagy erővel mellkason lökte, ami miatt az idős férfi egyensúlyát vesztve hanyatt esett és fejét az aszfaltba ütötte. A támadó ezután távozott a helyszínről, míg a nyugdíjas segítségére a közelben lévő járókelők siettek. A bántalmazás miatt az idős férfi nyolc napon túl gyógyuló, életveszélyes fejsérülést szenvedett.

A büntetlen előéletű elkövető jelenleg szabadlábon védekezik, őt a főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja. Az ügyész felfüggesztett börtönt kért a férfire.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik