Belföld

Egy huszonéves párt ölt meg a szegedi gyógyszerész

Szegeder
Szegeder

Egy huszonéves párt ölt meg az a 28 éves gyógyszerészként dolgozó férfi, akit a hétvégi szegedi kettős gyilkossággal gyanúsítanak, tudta meg a 24.hu.

A bűncselekmény a Petőfi Sándor sugárút egyik társasházában történt szombat éjszaka. A fiatal férfi és a nő holttestét azonban csak vasárnap este fedezték föl.

A rendőrség hétfőn hajnalban adott ki elfogatóparancsot Dr. V. Dániel Attila ellen több emberen elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt. A férfi egy MCE-141-es rendszámú, szürke, tetőablakos Mercedes C200-as típusú autóval menekült el a helyszínről a bűncselekmény elkövetése után. A rendőrség azóta is keresi.

Az MTI információi szerint a feltételezett tettes egy szegedi gimnáziumba járt, majd gyógyszerésznek tanult, és a bűncselekményt megelőzően is a szakmájában dolgozott az egyik szegedi bevásárlóközpont patikájában.

Frissítünk!

A rendőrség a honlapján később azt közölte, hogy megtalálták az ismerősei megölésével gyanúsított férfi holttestét és az elkövetés eszközét is a Békés megyei Szanazugban. A férfi önkezével vetett véget az életének.

Mint ismert a férfi június 19-én éjszaka több lövéssel végzett az áldozataival. A holttestekre egy nappal később találtak rá a hozzátartozók.

Kapcsolódó
Szegedi kettős gyilkosság: dr. Vitálist körözik
A 28 éves férfi egy szürke Mercedesszel menekült el. Ha látják, ne próbálják meg feltartóztatni, csak értesítsék a rendőrséget!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik