Belföld

Szegedi kettős gyilkosság: dr. Vitálist körözik

Szegeder
Szegeder
A 28 éves férfi egy szürke Mercedesszel menekült el. Ha látják, ne próbálják meg feltartóztatni, csak értesítsék a rendőrséget!

Két holttestet találtak a rendőrök egy szegedi lakásban vasárnap. A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság azt írta a police.hu oldalon, hogy egy nőt és egy férfit öltek meg.

Holttestüket este találták meg egy belvárosi lakásban. A rendőrség több emberen elkövetett emberölés gyanúja miatt indított eljárást  ismeretlen tettes ellen.

A Szegeder helyi hírportál azt írta, a Petőfi Sándor sugárúton gépfegyveres katona őrizte a helyszínt, a rendőrök mellett mentős rohamkocsi és egy mentőorvosi autó is megjelent.

Hétfőn hajnalban a rendőrség elfogatóparancsot adott ki Dr. Vitális Dániel Attila ellen, aki megalapozottan gyanúsítható a több emberen elkövetett emberöléssel.

A 28 éves feltételezett elkövető június 19-én éjszaka ölte meg a két embert, majd elmenekült az MCE-141-es rendszámú, szürke, tetőablakos Mercedes C200-as típusú autóval.

Kérik, aki a férfit felismeri, hollétéről bármit tud, haladéktalanul tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón, vagy névtelenül az ingyenes Telefontanún (06-80-555-111). Külön kiemelték, hogy ne próbálják meg feltartóztatni, csak értesítsék a rendőrséget!

A délmagyar.hu szerint a férfi egy szegedi bevásárlóközpont patikájában volt gyógyszerész. A helyi hírportálnak azt mondták, többször látták a ház előtt az autót, amivel elmenekült. A rendőrség még hétfőn délelőtt is helyszínelt, senkit sem engedtek a ház közelébe az ott lakókon kívül.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik