Belföld

Zavarta a kutyák ugatása, megnyomorította a szomszédasszonyát

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés miatt emelt vádat a Salgótarjáni Járási Ügyészség azzal a 34 éves bátonyterenyei férfival szemben, aki halálosan megfenyegette, majd egy sújtókéssel örökre megnyomorította és nehezebbé tette a szomszédjában lakó nő életét.

Deák Bertold, a Nógrád Megyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt mondta, hogy az ügyészség két év négy hónap szabadságvesztést, és két év közügyektől eltiltást kért a vádlottra arra az esetre, ha az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról is. Hozzátette, a férfi tagadta a bűnösségét az eddig eljárás során.

A vád szerint a férfi szóváltásba keveredett a szomszédjában lakó házaspárral, mert zavarta őt a kutyáik ugatása. Vita közben belerúgott a kapujukba, majd hazament, ahol magához vett egy 80 centiméter nyélhosszúságú, 30 centiméter fejhosszúságú, 16 centiméter hosszan hajlított sújtókést.

Ezzel ment vissza a szomszéd házhoz, ahol az asszony belülről kézzel támasztotta a kaput, hogy a támadó ne tudjon bejutni hozzájuk. A férfi megfenyegette őt, közben a sújtókéssel lesújtott a nő kaput támasztó jobb kezére.

A bántalmazás következtében az asszonynak töréses és roncsolódásos sérülései keletkeztek, melyek négy ujját érintették. Kétszer is meg kellett őt műteni, de az ujjak és a kéz funkcióit már nem lehetett helyreállítani, azaz maradandó fogyatékosság alakult ki nála.

Az ügyészség két év négy hónapot kért a vádlottra azzal, hogy kötelezzék a 97 ezres bűnügyi költség megfizettetésére is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik