Belföld

Forronganak az egészségügyi dolgozók, megmozdulásra készülnek

Balogh Zoltán / MTI
Balogh Zoltán / MTI

Országos demonstráció megszervezésére hatalmazta fel tagsága a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) vezetőit. Balogh Zoltán a köztestület elnöke a Népszavának azt mondta: akciójukra még a nyáron sor kerül, a részletekről, arról, hogy pontosan hol, mikor és milyen formában tüntetnek, a területi elnökök gyűlése dönt hamarosan.

A kamara honlapján lehetett kitölteni egy kérdőívet, a kitöltők egyhatoda, több mint 1600 egészségügyi dolgozó tervezi azt, hogy még az idén elhagyja a pályát. „Balogh Zoltán szerint, ha ezt az arányt kivetítik a teljes tagságra, akkor több ezer embert veszíthetnek el a betegellátásból.” Pedig már így is 20-25 ezerrel kevesebben dolgoznak a szükségesnél.

A gondok forrása leginkább az, hogy az új egészségügyi szolgálati jogviszony rájuk is vonatkozik, de csak az orvosok kaptak jelentős béremelést, az ápolók, más egészségügyi dolgozók nem.

Az emberek mostanra nagyon fáradtak, elcsigázottak, a járvány kimerített mindenkit – magyarázta a lapnak az érintettek elkeseredését a kamarai elnök, aki szerint, ha a válaszadóik valóban elmennek, akkor a mostani katasztrofális létszám helyzet tovább romlik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik