Belföld

A Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése után a rendőrök buktattak le egy pedofil mentőst

A Növekedés.hu készített interjút Váradi Piroska ezredessel, a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) Korrupciómegelőzési Főosztályának vezetőjével. A beszélgetésből kiderült, hogy az NVSZ tavaly két, idén pedig egy esetben tett feljelentést egészségügyi dolgozóval szemben: egy pszichiáter főorvos súlyos pénzekért írt ki rendőröket rövidebb-hosszabb betegállományba, az ő ügyében még nem a hálapénz-csoport nyomozott, annak az orvosnak az ügyében viszont  már ők feljelentést, aki Covid-gyógyszert tulajdonított el a kórházban, ahol dolgozott, majd eladta azt. Váradi Piroska elmondta: szintén az NVSZ felderítése nyomán buktattak le egy pedofil mentőst a rendőrök.

Hálapénzes ügyben még nem tettek egyetlen feljelentést sem, ezzel kapcsolatban előkészítő munkálatok folynak.

Az egészségügy az NVSZ számára teljesen új ágazat, ráadásul rendkívül összetett, bonyolult, sokszereplős rendszerről is beszélünk. Ahhoz, hogy az erre a területre specializálódott 50 fős csoportunk szakszerűen és törvényesen dolgozhasson, komoly előkészületekre van szükség

– fogalmazott az ezredes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik