Belföld

A várban boltokat is lehet csinálni a megvásárolt földszinti önkormányzati lakásokból

Ismét módosul a korábban visszavont, majd újra beterjesztett önkormányzati lakástörvény, amely azt szeretné garantálni, hogy a világörökségi területen lévő önkormányzati ingatlanokat megvásárolhassák azok bérlői.

Egy változás már ezen kívül is volt, akkor azt írták bele, hogy akinek köztartozása van, az ne vásárolhassa meg a lakását.

Most a Hvg.hu azt írja, hogy újabb elemek jelentek meg egy most benyújtott módosítóban. Ezzel a cserélt bérleti jogok esetében az 50 százalékos vételár 35 százalékra csökkent. Ha egy összegben fizetnek, újabb öt százalék kedvezmény jár, így a becsült ár kevesebb mint harmadéárt lehetne megvenni az ingatlanokat.  Emellett az egyszer már 25-ről 15 évre csökkentett részletfizetési futamidő visszaáll 25 évre.

Kizárólag a Várnegyedet érintően bekerült a szövegbe, hogy az itt megvásárolhatóvá váló mintegy 800 lakás közül a földszinti elhelyezkedésűeknél a rendeltetés kereskedelmi, szolgáltató és kulturális rendeltetésre módosítható. Szintén a várra vonatkozik az az újdonság, hogy ott nem vásárolhatnak bérlakást cégek, és magánszemélyek birtokában is legfeljebb két lakás lehet, valamint tulajdonjoghoz csak európai uniós állampolgár juthat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik