Elfogták a Pest megyei rendőrök azt a 20 éves nőt és 21 éves férfi társát, akik a gyanú szerint veréssel és fenyegetéssel kényszerítettek arra egy lányt, hogy ismeretleneknek pénzért szexuális szolgáltatás nyújtson. Cserébe lakhatott és élelmezték.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy örkényi apuka hívta fel a dabasi kapitányságot, hogy a 17 éves lánya egy szombathelyi lakásból, titokban telefonált, hogy fogva tartják és verik. A tinédzser fényképeket, valamint a fogva tartásának a lehetséges helyszíneit is elküldte üzenetben.
A Pest megyei nyomozók a helyi kollégákkal kiegészülve a megadott helyszíneket, és a környező településeken több további lehetséges helyszínt is átfogóan és visszatérően ellenőrzésük alatt tartottak.
A nyomozóknak összeállt a kép, a szexuális kizsákmányolás tetten érhető volt. A kiskorú lány néhány nap alatt megismerkedett, majd összeköltözött H. Rolanddal annak ellenére, hogy tudta, újdonsült párja lányokat „futtat”.
A H. Roland által készített és kezelt internetes szexpartnerkereső oldalakon megjelentetett hirdetésekre jelentkező férfiakkal létesített szexuális kapcsolatokért járó pénzt minden alkalommal L. Karolina vette át, aki a nem elvárt minőségű „munkavégzés” miatt a férfit áldozatuk verésére is biztatta. Az is kiderült, az elkövetők felkutatására tett intézkedés elől H. Roland az ablakon keresztül menekült el egy szombathelyi házból. Magával rángatta a lányt, majd mindketten a férfi gelsei rokonainál húzták meg magukat. Itt kapták el végül.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal vagy fenyegetéssel, szexuális cselekmény végzése érdekében elkövetett emberkereskedelem, valamint kényszermunka megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a letartóztatásban lévő páros ellen.