A jogállamisági mecahnizmus azonnal alkalmazását sürgette Magyarországgal szemben Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén. A képviselő a Facebookon is közzétette angol nyelvű felszólalását, ebben többek között Tiborcz István ügyével és Mészáros Lőrinc szélsebes gazdagodásával indokolja követelését.
„Hadd beszéljek Orbán Viktor vejéről, aki folyamatosan zsebeli be az uniós támogatásokat, annak ellenére, hogy az EU-s nyomozók korábban megállapították, hogy csalást követett el” – mondta a képviselő, majd kitért Orbán Viktor gyermekkori barátjának, Mészáros Lőrincnek a gazdagodására is, akinek a cége szerinte gyorsabban gyarapszik, mint az amerikai technológiai óriások, és több mint egymilliárd euró uniós támogatást kapott már.
„És nemrég azt is láttunk, hogy nyolcszáz kilós új széfet emelnek be az új villájába. Talán ő is arra vár, hogy elkezdjék folyósítani a helyreállítási alap forrásait” – tette szemléletessé a példáját Cseh Katalin.
A képviselő az Európai Bizottság elnökét sem kímélte beszédében, mint mondta:
„ha a Bizottság elnökét közvetlenül választanák, akkor a választók szemébe kellene néznie, és meg kéne magyaráznia cselekvésképtelenségének eredményeit és okait”.
Cseh Katalin a posztjában azt írja, ha az Európai Bizottság nem kezdi el alkalmazni a jogállamisági mechanizmust, akkor hajlandóak az Európai Unió Bírósága elé vinni az ügyet.