Belföld

12 évet kapott a feleségével közös öngyilkosságra készülő zalai férfi

Getty Images
Getty Images

Tizenkét év börtönre ítélte jogerősen a Pécsi Ítélőtábla azt az 55 éves emberöléssel vádolt zalaegerszegi férfit, aki tavaly januárban egy zsinórral megfojtotta a feleségét és a kutyáját, majd magával is végezni akart.

A férfi már több mint 20 éve élt élettársi kapcsolatban egy nővel, akivel 2017 nyaráig az asszony zalaegerszegi lakásában éltek. Pénzügyi nehézségeik miatt azonban el kellett adniuk a lakást, s albérletbe kellett költözniük. Az anyagi nehézségeiken azonban ez sem segített és rendszeresen nagyobb összegű tartozást halmoztak fel.

A pár a múlt év végén 270 ezer forinttal tartozott a lakás tulajdonosainak, akik felszólították őket, hogy tartozásukat január 5-ig rendezzék, különben az ingatlant el kell hagyniuk. Mivel a tartozásukat nem tudták kifizetni és attól féltek, hogy utcára kerülnek, ezért a határidő előtti napon megbeszélték, hogy öngyilkosok lesznek és elpusztítják a kutyájukat is.

A férfi nem sokkal később egy dróthurokkal hátulról megfojtotta az asszonyt, és a kutyát is, majd a nő holttestét a kutyával együtt az ágyba fektette. A férfi a gyilkosság után magával is végezni akart, de nem volt hozzá ereje, ezért miután bolyongott egyet a városban, bement a rendőrségre és bejelentette, hogy mit tett. A férfi beismerő vallomást tett, és azt mondta, hogy az anyagi nehézségeik vezettek a tragédiához. A táblabíróság helybenhagyta a Zalaegerszegi Törvényszék korábbi ítéletét, és 12 év börtönre ítélte a férfit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik