Belföld koronavírus

György István: Megjelent az indiai mutáns Magyarországon

Két esetet azonosítottak. Az egyik fertőzött már meggyógyult, a másik még kórházban van, de nincs lélegeztetőgépen.

A számok önmagukért beszélnek, a magyar oltási stratégia jól tervezett, kiegyensúlyozott és sikeres, utóbbi világviszonylatban is megkérdőjelezhetetlen, mondta György István, az országos oltási munkacsoport vezetője az operatív törzs pénteki tájékoztatóján.

Felsorolta a mérföldköveket is: március 8-án értük el az egymillió beoltottat, március 31-én a kétmilliót, április 13-án a hárommilliót, április 30-án a négymilliót, május 22-én pedig az ország nyitásához szükséges ötmilliót.

Több mint 5,2 millióan regisztráltak az oltásra, az oltást még fel nem vevő félmillió regisztráltat SMS-ben is megkeresték. Közel járunk ahhoz, hogy mindenki megkapja a vakcinát, aki kérte, közölte György István.

A járvány ezzel együtt még nem ért véget, Magyarországon is jelen van az indiai mutáns

– jelentette be.

Müller Cecília ezzel kapcsolatban közölte, kettő indiai mutánssal fertőzött személyt találtak. Egyikük már meggyógyult, klinikailag könnyen, enyhe tünetekkel zajlott nála a betegség, a másik fertőzött még kórházi kezelésre szorul, de nincs lélegeztetőgépen, már a rehabilitáció felé tart.

Várható volt, a vírus nem ismer országhatárokat. Ez a két személy nem járt külföldön, nem derült ki, hogyan történhetett a fertőződés, de az esetek 99 százalékában ez nem is azonosítható a vírus fertőzőképessége miatt.

– fogalmazott.

Az országos tiszti főorvos hozzátette, egyre több publikáció jelenik meg arról, hogy az indiai mutáns ellen is a jelenleg használt oltóanyagok védelmet biztosítanak. Ez azért figyelemre méltó szerinte, mert az indiai variáns előbb-utóbb minden országba elér, és fontos, hogy ezzel szemben is védetté tegyük magukat. Felhívta a hezitálók figyelmét, vegyék fel az oltást.

Kapcsolódó
Mennyire kell félnünk az indiai mutánstól?
A koronavírus indiai mutációja kapcsán felmerülő kérdésekre a legtöbb válasz egy erős „nem tudjuk”-kal kezdődik, de több érvünk is van amellett, hogy jelen helyzetben ez már önmagában is megnyugtató.

György István, az országos oltási munkacsoport vezetője arra kért mindenkit, a közösségi immunitásban ne bízzanak, mert kiszámíthatatlan, kinek hogyan reagál a szervezete a fertőzésre, valaki könnyen átvészeli a betegséget, de valaki az életével fizet azért, hogy nem oltatta be magát.

Kedden 334 ezer Pfizer-vakcina érkezett, ennek egy része második körös, 175 ezer adag pedig első körös oltás, amit részben a kórházi oltópontokra hirdetnek meg az online időpont-foglalóban, részben a háziorvosok olthatják el. Csütörtökön érkezett 280 ezer AstraZeneca. Ennek egészét és a 68 400 Moderna nagy részét második körös oltásra kell biztosítani. Érkezett 84 ezer Johnsson & Johnsson is a héten.

Müller Cecília a tájékoztatón szót ejtett arról is, valamennyi járványügyi adatunk javuló tendenciát mutat. Elismételte, amit már reggel a miniszterelnök is bejelentett: a kórházakban lélegeztetés nélkül kevesebb mint ezer beteget ápolnak.

Egyelőre nincsen olyan tudományos evidencia, ami előre meg tudná mondani, hogyan zajlik valakinél a betegség. Ezért egyértelműen az egyéni védelemre kell helyeznünk a hangsúlyt

– fogalmazott.

Az operatív törzs a tervek szerint legközelebb jövő kedden tart majd tájékoztatót.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik