Belföld

Megpördült, majd a rendőrség udvarára zuhant egy autó a debreceni felüljáróról

police.hu
police.hu

Lezuhant egy autó kedd este 11 óra körül a felüljáróról Debrecenben. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a sofőr az Attila tér irányába haladt a Vágóhíd utcai felüljárón, de elvesztette az uralmát a jármű irányítása felett és a szalagkorlátnak csapódva lezuhant a felüljáróról.

A gépkocsi többször megpördült a tengelye körül, majd a Debreceni Rendőrkapitányság kerítését áttörve a rendőrség udvarán lévő  fás-bokros részen landolt. A jármű vezetője, valamint az egyik utasa kiszálltak az autóból és futásnak eredtek, hátrahagyva a kocsiba szorult harmadik társukat.

police.hu

A rendőrök perceken belül elfogták a két férfit a helyszíntől nem messze. Mindkettőjüket előállították a kapitányságra, ahol arra is fény derült, hogy a sofőrnek soha nem volt jogsija, és a kocsit a munkahelyéről hozta el a főnöke tudta nélkül.

A kocsiba szorult barátjukat súlyos sérülésekkel vitték kórházba a mentők. A 22 éves sofőrt szabálysértési őrizetbe vették az engedély nélküli vezetés miatt és gondatlan közúti baleset, és jármű önkényes elvételének gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak ellene. A hatóság a segítség nyújtás elmulasztásának a megvalósulását is vizsgálja mindkét férfi esetében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik