Belföld koronavírus

Szegedi gimnazistákkal találkozott Karikó Katalin

Rosta Tibor / MTI
Rosta Tibor / MTI

A Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium biológia tagozatos diákjaival találkozott, majd több mint kétszáz éves orvosi köteteket fogadott örökbe a Somogyi-könyvtárban Karikó Katalin csütörtökön – számolt be az MTI.

A kutató az intézmény néhány biológia tagozatosával beszélgetett munkájáról, majd a gimnázium diákjaival találkozott. A biokémikus arra a kérdésre, hogyan válhat egy fiatal sikeres kutatóvá, azt válaszolta, csak nagyon lassan derül, ki, hogy valaki az-e. Tíz évvel ezelőtt ő maga sem számított annak. Arra kell törekedni, hogy jó kutatók legyünk. Az a fontos, hogy az ember, amit tesz, szívvel-lélekkel tegye, örömét lelje a munkájában – tette hozzá.

Karikó Katalin úgy fogalmazott, hogy sok nehézséggel szembesült a pályáján, többször is elbocsátották. A szakember szerint érdemes azonban a kudarcra úgy tekinteni, hogy azzal új lehetőségek nyílnak meg arra, hogy valami másba kezdjünk. Lehet, hogy az mRNS-alapú vakcina sem jöhetett volna létre, ha nem kényszerül többször is új irányba fordulni pályája során – közölte a kutató, aki arra biztatta a diákokat, ne adják föl álmaikat.

A biokémikus ellátogatott a Móra-múzeumba és a Somogyi-könyvtárba is, ahol a magyar oltások meghatározó korai időszakából származó három kötetet fogadott örökbe. Csaknem két évtizede hagyomány, hogy Szeged új díszpolgára néhány, a munkájához, érdeklődési köréhez kapcsolódó könyv jelképes gazdája lesz a könyvtár muzeális gyűjteményéből.

Váradi Sámuel 1802-ben Bécsben megjelent A ’tehén himlő’ avagy a ’vaktzina’ természetének, és terjesztése’ módjainak rövid elő adása című munkája bemutatja Edward Jennernek a himlőoltás felfedezéshez vezető munkáját és érveket is felsorakoztat a vakcinától ódzkodó páciensek meggyőzésére. Az 1812-ben Budán nyomtatott Magyar ország orvossainak, és seborvossainak számokra készültt oktatás a’ mentő-himlőnek béoltásáról című könyv 44 cikkben mutatja be a himlőellenes oltás menetét, az adminisztrációs feladatokat és higiéniai szabályokat. Bene Ferenc – a vakcinát Magyarország területén elsőként alkalmazó orvos – Rövid oktatás a’ mentő himlőről című kötetében pedig kollégáinak mutatja be az oltás menetét.

Koronavírus

Ajánlott videó

Olvasói sztorik