Belföld

Néhány millió forintért elvihetők Vajna Tímea gyémántjai

Balogh Zoltán / MTI
Balogh Zoltán / MTI

A Dorottya Diamond Palace Kft. 2015 szeptemberében nyitotta meg az üzletét. A cég ügyvezetője, Arik Herman New York és Tel-Aviv után Budapesten is megvetette volna a lábát, a két éve elhunyt filmügyi kormánybiztos, Andy Vajna felesége, Vajna Tímea lett a társtulajdonos. A Blikk emlékeztet: a nyilvánosan elérhető Opten-adatok szerint 2017-ben a cégnek még félmilliárdos nyeresége volt a forgalom után, 2018-ra és 2019-re vonatkozóan már nem szerepeltek pénzügyi adatok. Két éve az üzlet bezárt, a helyiséget kiürítették, a céget felszámolták.

A Dorottya Diamond Palace Kft. megmaradt vagyonelemeinek – ékszertörmeléknek, félkész árunak, drágaköveknek, páncélszekrénynek és irodai bútoroknak – az értékesítésére a felszámoló több pályázatot is kiírt korábban, eredménytelenül. A vagyon értéke az első körben még 5,7 millió forint volt, a legutóbbi kiírásnál, idén áprilisban azokat már 2,2 millió forintért meg lehetett volna szerezni.

Erre jelentkezett Parker West üzletember, aki azonban a Blikknek azt állította, három levélben is jelezte vételi szándékát, ám nem reagáltak az ajánlatára. Igaz, a pályázati kiírásban szerepel, az ajánlatot kizárólag az Elektronikus Értékesítési Rendszeren (EÉR) keresztül lehet beadni, de West állítja, megfelelő üzleti ajánlatot tett, és a felszámoló nem jelezte, hogy rosszul nyújtotta be szándékát.

Kapcsolódó
Vajna Tímea szerint csak a lúzereknek nem telik gyémántra, be is dőlt a gyémántos cége
Elrendelték a Dorottya Diamond Palace Kft. felszámolását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik