Belföld

Tízmilliókat hozott Vajna Tímea japán luxusétterme

Több mint 1,3 milliárd forint forgalmat ért el tavaly a néhai Andy Vajna luxusétterme, azaz özvegye, Vajna Tímea ügyvezetése mellett 170 millió forinttal jobban pörgött a Nobu, mint egy évvel korábban. Igaz, a nyeresége ugyan tízmillióval elmaradt a 2018-astól, de így is 32 millió profitot mutatott ki a Kempinsky Hotel oldalában lévő éttermet működtető Buno Vendéglátóipari Kft.

A megtermelt nyereséget mind ki is vette az alapító osztalékként, vagyis a pénz a néhai producer egykori fő magyarországi vagyonkezelőjében, az AV Investments Kft.-ben landolt. Az erről szóló határozatot a vagyonkezelő cég két ügyvezetője, Samuel Russell Falconello (Vajna üzlettársa) és Kováts Andrea írta alá, a harmadik ügyvezető Vajna Tímea, de az ő kézjegye nem szerepel a dokumentumon.

A profitkivétről szóló határozat dátuma március 5., ez azért lényeges, mert ekkor még az AV Investments volt az étterem egyedüli tulajdonosa, tehát az osztalék teljes egészében a vagyonkezelő cégé lett, az új tulajdonosnak még nem osztottak lapot. Azóta Vajna Tímea bejelentette, hogy bevonta az üzletbe kedvesét. Mint megírtuk március 22-én 49 százalék erejéig új tulajdonos szállt be a Bunóba, az Alaszka 2000 Kft., amely a Reál élelmiszerláncról ismert debreceni milliárdos, Ráthonyi Zoltán érdekeltsége. Vajna Tímea kedvese pedig az ifjabb Ráthonyi Zoltán.

Vajna Tímea luxuséttermében debreceni milliárdosokkal bútorozott össze
A háttérben az özvegy új kedvese és a Reál élelmiszerlánc sejlik fel.

A vendéglő fenntartása a mérleg alapján nem olcsó mulatság, 76 millió forint a bérleti díj, a Nobu licenszdíja pedig 96 millió forint. A Buno 62 főt foglalkoztat, ennyi volt tavaly az átlagos statisztikai létszám.

Kiemelt kép: Beliczay László /MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik