Nem lehet oltással megfékezni a nők elleni erőszakot

Tavaly április elején, nem egészen három héttel a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozások elrendelése után írtunk arról, hogy akadnak, akiknek a karanténlét még a koronavírusnál is nagyobb veszélyt jelent, például a családon belüli erőszak áldozatainak. Már akkor sejteni lehetett, hogy ugrásszerűen megnő majd a családon belüli erőszaknak minősülő esetek száma, és valóban elég volt néhány hét arra, hogy világszerte jelentősen megszaporodjanak az ilyen bejelentések. Franciaországban alig három hét leforgása alatt több mint harminc százalékkal nőtt ez a bejelentések száma, Brazíliában ekkorra már majdnem megduplázódott a regisztrált családon belüli bántalmazások száma, míg Kínában nemcsak a segélykérő telefonhívások, de a válások száma is száma is vészjóslóan emelkedett.

Világszerte aggasztó adatok

Az elmúlt időszakban számos tanulmány kimutatta a kapcsolaton belüli bántalmazások tendenciaszerű növekedését. A kimutatások rávilágítanak arra, hogy az azonosított védelmi tényezők közé tartozik a feleség vagy férj iskolázottsági szintje, valamint a nők foglalkozása. Egy tanulmány szerint például Etiópiában a bántalmazások száma kétszer olyan magas volt az írástudatlan nők körében, mint a középiskolát végzett nőknél, Indiában pedig a családon belüli erőszak aránya lényegesen alacsonyabb volt, ha akár a férj, akár a feleség magasabb szintű iskolai végzettséggel rendelkezett.

A WHO legfrissebb, március 9-én közzétett kutatása szerint az erőszak különböző formáival legnagyobb arányban (33–51 százalék) az afrikai, a dél-ázsiai és óceániai régióban élő nők szembesülnek. Jordániában például a bántalmazott nők által jelentett erőszak megnégyszereződését mutatták a tanulmányok, míg Kínában a családon belüli erőszakra vonatkozó bejelentések 278 százalékos növekedést mutattak az elmúlt időszakban. Európában sem sokkal jobb a helyzet: ez az arány 20 százalék körüli. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy

minden ötödik, világszerte pedig minden harmadik, összesen mintegy 736 millió nőt ér (fizikai erőszakot is magában foglaló) párkapcsolati erőszak és/vagy (penetratív) szexuális erőszak partner, ex-partner vagy nem-partner részéről az élete során.

Ez a szám az elmúlt évtizedben nagyrészt változatlan maradt. A WHO kimutatása szerint a fiatalabb nők a leginkább veszélyeztetettek, összesítésben minden negyedik nő viszonylag korán, 15 és 24 éves kora között megtapasztalja a kapcsolati bántalmazást.

A nők elleni erőszak minden országban és kultúrában népbetegség, nők millióinak okoz kárt, ezt súlyosbította a járvány. De a covid-19-cel szemben a nők elleni erőszakot nem lehet oltással megállítani. Csak a kormányok, a közösségek és az egyének tartós erőfeszítésével harcolhatunk ellene, a káros hozzáállás megváltoztatása, a nők és lányok lehetőségeinek, a szolgáltatásokhoz való hozzáférésüknek a javítása, valamint az egészséges és kölcsönösen tiszteletteljes kapcsolatok elősegítése érdekében

– mondta nemrég Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója.

Hogy miért ilyen kimagasló az arány bizonyos kontinenseken vagy országokban? Ötvös Veronika pszichológus, a NANE önkéntese úgy fogalmaz, a bántalmazó viselkedés egyfajta szemléletmódból és jogosultságtudatból fakad.

Az elkövető úgy gondolja, joga van a másik bántalmazásához, mert az szerinte nem egyenrangú vele. Ha ezt az a társadalmi közeg is alátámasztja, amelyben él – például a bántalmazó viselkedést és a nők elleni erőszakot nem utasítja el a közvetlen környezete, nem vagy alig szankcionálja a jogrendszer, stb. –, akkor ez a viselkedés normalizálódik. A nemi alapú diszkrimináció nyilvánvalóan ennek a melegágya. Ahogy nőnek a százalékok a WHO-kutatásban, jó eséllyel úgy csökkennek az adott országban a nők jogai. De ahogy a kutatás is mutatja, Észak-Amerikában – ahol a kimutatás szerint a nők 30 százaléka érintett –, valamint Európában is – ahol az adatok alapján minden ötödik nőt ér erőszak a partnere részéről – messze van még az egyenlőség és a nemi alapú diszkrimináció megszűnése

– mutat rá.

Mi a helyzet itthon?

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő a rendőrségtől megszerzett adatokat publikált. Ebből kiderült, hogy

tavaly 88 százalékkal nőtt a kapcsolati erőszakkal összefüggő bűncselekmények száma, 27 százalékkal a hozzátartozók közti emberölések száma, és rekordszámú, 1842 esetben rendeltek el ideiglenes megelőző távoltartást. 

A politikus szerint az adatsorok azt igazolják, hogy a családon belüli erőszak áldozatai döntően nők, és a tavalyi számok növekedése mögött is jellemzően nők ellen elkövetett bűncselekmények állnak.

Ugyanakkor tévedés mindent a járványra fogni, Magyarországon korábban is elkeserítő adatokkal találkozhattunk: átlagosan hetente egy nőt öl meg a volt vagy jelenlegi partnere. Az Európai Alapjogi Ügynökség (FRA) 2014-es reprezentatív felmérése alapján minden ötödik magyar nő élt már olyan kapcsolatban, amelyben a partnere fizikailag is bántalmazta, és több mint 220 ezer nő él jelenleg is ilyen kapcsolatban.

Ez is azt mutatja, hogy – bár még inkább növekedett a regisztrált kapcsolati bántalmazások száma a járvány ideje alatt – eddig sem volt mire büszkének lennünk. Ötvös Veronika is ezt támasztja alá, amikor azt mondja, a NANE segélyvonala a covid-időszak előtt is túlterhelt volt, így nem is emelkedhetett a segélykérő hívások száma. A különbséget inkább a hívók arányában és a hívás tartalmában érzékelik.

Az elmúlt egy évben több hullámban rendeltek el kijárási korlátozásokat. Ezekben az időszakokban jóval több segítő – olyan ismerős, munkatárs, barát, családtag, aki segíteni szeretne az érintett nőnek – hívott minket. A korlátozások hatására az esetek egy jelentős részében ugyanis a bántalmazó több időt töltött otthon, ami az áldozatok számára szűkítette a telefonálási lehetőségeket.

Az egyesület éppen ezért hozta létre a szerda esténként elérhető chatsegély-szolgáltatását. A programot annak tudatában fejlesztették ki, hogy a bántalmazó bármikor hazaérhet és beléphet a szobába, így az alkalmazásban megtalálható egy gomb, melynek megnyomásával a chat-alkalmazás egyből eltűnik, és egy másik weblap nyílik meg helyette.

Hogy milyen problémával keresik fel leginkább a NANE-t, arra Ötvös Veronika azt mondja, minden hívás más, ahogy az ő segítésük is, ez attól függ, mire van szüksége a hívónak.

Sokszor már az is nagy segítség, hogy hiszünk nekik és meghallgatjuk őket. Ezt még kimondani is borzasztó, de sokan úgy hívnak fel minket, hogy a közvetlen környezetük vagy elfogadja az őket érő bántalmazást, és próbálja őket hallgatásra bírni, vagy egész egyszerűen nem hisz nekik. Azon kívül, hogy meghallgatjuk a hívót és beszélgetünk vele, ha arra van szükség, akkor vele közösen felmérjük az erőforrásait, kockázatelemzést végzünk, tájékoztatjuk a lehetőségeiről, megosztjuk vele a számunkra rendelkezésre álló lehető legtöbb információt (például a bántalmazás természetéről, a feljelentés menetéről), és ha szükséges, tovább irányítjuk más szakemberekhez, például a Patent jogvédő szervezethez, amellyel évek óta szorosan együtt dolgozunk.

Hogyan segít az állam?

Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter a járvány kitörése után nem sokkal elmondta, hogy nőhet a kapcsolati erőszak áldozatainak száma a koronavírus-járvány idején, de az áldozatok ebben az időszakban is számíthatnak a segítségre. Arra azonban nem tért ki akkor, hogy a segélykérők száma nagy valószínűséggel emelkedik majd az elkövetkező időszakban.

A kérdésre, hogy állami szinten milyen segítségnyújtást tapasztalnak a segélyhívó szervezetek a járvány ideje alatt, esetleg több segítség érkezett-e, mint a járvány előtt, Spronz Júlia, a Patent Egyesület (Patriarchátust Ellenzők Társasága) jogásza azt mondja: nem tapasztaltak ilyet a hozzájuk forduló segítségkérők elmondása alapján, sőt, az a benyomásuk volt a történeteket hallgatva, mintha épp ellenkező előjelű változások történtek volna a jogalkalmazó részéről.

A járvány tükrében a családon belüli erőszakot még inkább bagatellizálták, kicsinyítették, az áldozatok még inkább magukra maradtak a problémáikkal, miközben az új helyzet számos kérdést vetett fel, melyekre nem az állami ellátórendszer tagjaitól, hanem tőlünk, civilektől kaptak az érintettek iránymutatást. Még a menekülés során sem kaptak az áldozatok extra segítséget, például a menedékhelyre való odajutás megszervezése továbbra is az ő felelősségük maradt.

A magyar bíróságokon 2020. március 14-én rendkívüli ítélkezési szünetet rendeltek el, ez azonban önmagában nem eredményezett komoly leállást Spronz Júlia szerint, mivel összesen két és fél hétig volt érvényben.

Az ezt követően hatályba léptetett eljárásjogi változtatások, melyek a veszélyhelyzet idejére eltérő szabályokat állapítottak meg, azonban egészen 2020. június 18-ig befolyásolták az ügymenetet. Ennek egyik legfontosabb eleme a mi ügyeinkben a tárgyalások elmaradása volt, illetve az ügyfélfogadás szünetelése, így az ügyfelek nem tudtak a bíróságra bemenni segítséget kérni, még iratbetekintésre sem

– mondja.

Hozzáteszi, idén már nem rendeltek el rendkívüli ítélkezési szünetet, de a bírósági tárgyalások így is leálltak március 8. és április 19. között. Szerinte arra nézve csak spekulációk létezhetnek, mennyire befolyásolhatta ez a kényszerszünet a bántalmazások számának növekedését.

Valamennyire biztosan, hisz a bíróságok is jelenthetnek féket egy bántalmazó kapcsolatban, azonban számottevően nem hiszem, mert a bírósági eljárások a tapasztalat szerint nem képeznek amúgy sem különösebb visszatartó erőt. Valószínűleg a bírósági ügymenet leállása együtt a többi potenciális kontroll-elemmel építhette le valamelyest a bántalmazók gátlásait.