Belföld

Börtönben marad a dávodi nő, aki sósavat öntött a párjára, majd elásta a kertben

police.hu
police.hu

Továbbra is börtönben maradhat az az aljas indokból, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés miatt 15 év fegyházra ítélt asszony, aki megfojtotta, majd elásta az élettársát, hogy ne kelljen kiköltöznie az albérletből.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség ugyanis arra tett indítványt, hogy a táblabíróság szökés, elrejtőzés veszélye miatt továbbra is tartsa fenn az 50 éves asszony letartóztatását.

H. Erzsébet Tünde 2019 áprilisában költözött a férfi dávodi albérletébe azok után, hogy megismerkedtek az interneten. Május elején pedig a nő is bejelentkezhetett az ingatlanba. A nőnek nem volt munkája, a férfi pedig közmunkásként dolgozott és alkalmi munkákat is vállalt, így a férfi keresetéből éltek. Ennek ellenére az emberöléssel vádolt nő még a házimunkákat sem végezte el otthon és azt akarta, hogy a férfi további alkalmi munkákat vállaljon.

Ezek miatt sokat veszekedtek, majd egy idő után a férfi többször is felszólította a nőt, hogy költözzön el a házból. Az asszony azonban nem volt hajlandó költözni, hanem többször a férfit próbálta kiköltöztetni az ingatlanból. Az egyik tavaly júliusi napon ismét összevesztek, majd a férfi lekevert egy pofont az ágyon ülő nőnek, erre a nő nyakon vágta a járóbotjával.

A férfinek fájdalmai voltak, ezért ennek megszüntetésére a nő felajánlotta neki gyógyszereit. A férfi feltehetőleg tévedésből nyugtatót is bevett, melynek hatására eszméletlen állapotba került. A nő a zuhanás hangjára kiment a lakásból, majd amikor meglátta a teraszon fekvő eszméletlen férfit, visszament a lakásba és nem hívott segítséget.

Kis idő múlva H. Erzsébet Tünde visszament a teraszra és a még mindig eszméletlen férfi fejére egy nylon szemetes zacskót húzott, és szorosan a nyakára kötötte. Ezután egy kötelet kötött a lábára, majd az ingatlan veteményesénél lévő gödörbe húzta a férfi testét, sósavval és hypóval leöntötte és betemette.

Amikor két nap múlva a munkatársak és az ismerősök érdeklődni kezdtek a férfi után, a nő azt állította, hogy a férfi külföldre ment dolgozni. Ennek igazolására az asszony a férfi telefonjáról sms-eket küldött a saját telefonjára, illetve az érdeklődőknek is.

H, Erzsébet Tünde először azt állította, hogy az élettársa két héttel korábban rosszul lett, majd meghalt. Ő pedig megijedt, és rákötötte a kötelet a lábára, hogy elhúzza vele a gödörig, ahova eltemette. Az orvos szakértők azonban rögtön cáfolták az asszony állításait, hiszen egy nejlonzacskó volt az áldozat fején.

Ráadásul a csontok jelentős része is olyan rossz állapotban volt, mintha legalább két éve hunyt volna el az áldozat. Az asszony az új változatban  már beismerte, hogy veszekedtek a férfival, minek során egy bottal fejbe vágta és zacskót húzott a fejére.

A bevett gyógyszer miatt védekezésre képtelen állapotba került férfi halálát fulladás okozta, amit az asszony idézett elő a férfi halálát kívánva. A nő az ölést aljas indokból követte el, azért, hogy ne kelljen kiköltöznie a párja által fizetett albérletből.

A kényszerintézkedés fenntartásáról és az elsőfokú ítélet ellen bejelentett fellebbezésekről az ügyben másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla fog dönteni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik