A Marcali Járási Ügyészség kisebb értékre, magán- és közokiratok, valamint készpénz-helyettesítő fizetési eszközök egyidejű elvételével elkövetett lopás miatt emelt vádat azzal a nővel szemben, aki két héttel a szakításukat követően besurrant a korábbi élettársa házába, hogy ellopja a pénztárcáját és mobiltelefonját.
A 63 éves nő február elején, a kapcsolatuk megszakadását követően költözött el az élettársa balatonszentgyörgyi házából, azonban a haragos elválás miatt nem sokkal később azzal a céllal tért vissza, hogy bosszúságot okozzon az exének. Átmászott a kerítésen, majd egy órán át észrevétlenül figyelte az udvarból az ekkor is a házban tartózkodó férfit, majd egy sétabottal elfordította a házra felszerelt biztonsági kamerát.
Az eseményeket azonban a szomszéd házra felszerelt biztonsági kamera rögzítette, a felvételek alapján a marcali nyomozók pedig rövid időn belül azonosították és elfogták az asszonyt, aki beismerte a a bűncselekmény elkövetését. Az ügyészség pénzbüntetést és vagyonelkobzást kért az elkövetőre.