Belföld

Négy évet kapott a férfi, aki úgy leütött egy poénkodó vevőt a benzinkúton, hogy meghalt

Négy év börtönre ítélte a Győri Ítélőtábla azt a férfit,  aki úgy leütött egy vendéget az egyik tatabányai benzinkúton, hogy az földre esett, beverte a fejét, majd a kórházban meghalt.

A Tatabányai Törvényszék tavaly december közepén ítélte négy év börtönre az elkövetőt halált okozó testi sértés miatt. Az ittas férfi megtankolt ismerősével az egyik tatabányai töltőállomáson, majd bementek a shop részlegébe. Az üzletben ekkor megjelent egy szintén ittas vendég, aki viccesen azt kérdezte a gyanúsítottól, hogy „Tele a tank?”.

A két férfi ezen összeveszett, végül kezet fogtak, aztán újra veszekedni kezdtek, amelynek során a vádlott a közéjük békítő szándékkal álló ismerőse háta mögül, legalább közepes erővel, ököllel állon ütötte a másik férfit, aki a váratlan ütéstől hanyatt zuhant a kőjárólapon, majd az agyállományt is károsító fejsérülései folytán 19 nap múlva a kórházban meghalt.

Az elkövető terhére róják, hogy védekezésre képtelen ittas személy ellen követte el a bűncselekményt. Holott közismert ugyanis, hogy az ilyen állapotban lévő személyek a reflextevékenységük korlátozottsága miatt az ellenük irányuló erőszakos cselekedet elhárítására, az erőszakos cselekedet elleni védekezésre képtelenek, s még a kisebb erővel történő bántalmazásuk esetén is a bizonytalan egyensúlyi helyzetükre tekintettel fennáll a súlyos sérülésük bekövetkezésének a lehetősége, különösen ott, ahol a sértett feje kemény, szilárd talajhoz ütődhet, csapódhat.

A Győri Ítélőtábla szerint nem merült fel törvényes indok a büntetés enyhítésére, ezért helybenhagyták az ítéletet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik