A kimagasló magyar oltási eredmények ellenére sem szabad hátradőlni, nem szabad elveszteni a koronavírus elleni oltakozási kedvet – mondta a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Merkely Béla úgy fogalmazott, a lecsengő járvány nem jelenti azt, hogy a pandémia elmúlt, a harmadik hullám leszálló ágában is vannak figyelmeztető jelek, még mindig naponta nagyjából százan halnak meg a vírusfertőzés következtében.
Hangsúlyozta, a lakosság a média és a közösségi felületek hatására kivár az oltakozással, ami további megbetegedésekkel jár. A Semmelweis Egyetem rektora ezért mindenkinek azt javasolta, használja ki a lehetőséget, és igényeljen egyet a rendelkezésre álló vakcinák közül, mivel mindegyik ugyanolyan hatást vált ki. Merkely Béla megismételte, ötmillió beoltott elérése után nem fordulhat rossz irányba a koronavírus-járvány.
A rektor bátor és jó döntésnek nevezte, hogy Magyarország az Európai Unióban elsőként alkalmazta a kínai Sinopharm cég vakcináját, ami sokat tett hozzá ahhoz, hogy újrainduljon az élet Magyarországon.
Kiemelte, biztos volt benne, hogy csak idő kérdése, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) elismerje a Sinopharm-vakcina hatásosságát, amit szerinte hamarosan az európai és az amerikai gyógyszerügynökségek is megtesznek majd.
A Sinopharm vakcinája jól tolerálható, tehát kevés oltási reakciót fejt ki, emellett könnyen szállítható és hosszú ideig biztosítható például oltóbuszokon – jegyezte meg Merkely Béla, aki arra is felhívta a figyelmet: a családok és a nemzet immunitása szempontjából sem elhanyagolható, hogy Magyarországra 1,2 millió Sinopharm-vakcina érkezett eddig.