Belföld

Letartóztatták a több mint százmilliós sikkasztással gyanúsított Fekete Dávidot

TV2
TV2

Letartóztatta a bíróság a több mint százmillió forintos sikkasztással, közokirat-hamisítással és más bűncselekményekkel gyanúsított Fekete Dávidot.

Gál Katalin, a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt közölte, hogy az ügyben eljáró nyomozási bíró az ügyészi indítvánnyal egyezően szökés, elrejtőzés, valamint bűnismétlés miatt elrendelte a győri autókereskedő letartóztatását. Hozzátette, a gyanúsított és védője fellebbezett a végzés ellen, ezért az nem végleges, de végrehajtható.

A Megasztár volt énekesénél kedden tartottak házkutatást, majd őrizetbe is vették 100 millió forintot meghaladó károkozás miatt. Feketét tíz vagyon elleni bűncselekménnyel és közokirat-hamisítással gyanúsítják összesen.

A megalapozott gyanú szerint 2018 nyarától kezdődően nagy értékű gépkocsik adásvétele kapcsán követett el csalásokat és sikkasztásokat, ezt követően kölcsönöket vett fel magánszemélyektől is, illetőleg cégén keresztül egy banktól. Az összegeket ismeretlen célra fordította, majd az eladósodott cégét egy – általa is tudottan halálos betegségben szenvedő személynek – eladta.

Kapcsolódó
Jelentős értékű sikkasztással gyanúsították meg Fekete Dávidot
Az énekes üzletszerűen verte át az autótulajdonosokat a gyanú szerint. Kezdeményezték a letartóztatását.

Az énekes ezt követően is folytatta az autókkal kapcsolatos tevékenységét, további kölcsönöket vett fel, valamint egy hatmillió forint és egy 7,5 millió forint értékű festményt is átvett értékesítésre, de nem tudott velük elszámolni. Az énekes tagadta a bűnösségét a gyanúsítotti kihallgatása során, és érdemi védekezést terjesztett elő.

Az ügyészség szökés, elrejtőzés, és bűnismétlés miatt kérte az énekes letartóztatását. Ezt azzal indokolták, hogy az autókereskedő bejelentett lakhelye nem alkalmas a lakhatásra, és még a gyanúsítása után is bűncselekményt követett el. Az érvek között szerepelt az is, hogy az autókereskedő olyan nagyfokú tartozást halmozott fel, hogy tartani lehet attól, újabb vagyon elleni bűncselekményeket követne el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik